Mit tegyek, ha úgy érzem, beleszerettem a barátnőmbe, akivel eddig csak barátok voltunk?

Fiú vagyok. A helyzet az, hogy egy helyen dolgozunk, elég sokat beszélgetünk, és mély dolgokról beszélgetünk, el nem járunk együtt sehova, csak ilyen beszélgető barátok vagyunk (az ismeretség még csak 2-3 hónapos, de csak kb. 2-3 hete lett ilyen komoly). Én már elkezdtem utalgatni rá, hogy lehet, hogy én többet érzek iránta, erre elmondta, hogy Ő is szeret, de csak, mint embert/barátot (úgy mondta, hogy már az első találkozásunkkor úgy érezte, hogy megbízhat bennem és, hogy kevés ember éri ezt el nála, ezt a mély beszélgetések valóban alátámasztják, nekem ebből az jött le, hogy érezhet valamit irántam). Ekkor azt hittem, hogy itt vége mindennek lebuktam, vége még a barátságunknak is, többet szóba sem áll velem.

Azonban a dolog nem így lett, azóta megemlítette, hogy egyszer össze kéne jönni egy beszélgetésre (a munkahelyi mély beszélgetések is megmaradtak, sőt mélyebbek lettek), de még nem tudja mikor. Ez egy hete volt azóta ez nem került szóba, még az erre, utaló kérdésemre sem. Én semmiképpen nem akarom elveszíteni a barátságát, de, nem tudom, hogy meddig bírnám, hogy csak barátok legyünk, főleg, hogy már nagyon vágyom egy párkapcsolatra (neki sincs most éppen komoly párkapcsolata), de ugyanakkor rajta kívül, nincs is csak egy barátom, akivel ráadásul eléggé eltávolodtunk mostanában egymástól. Szóval, most vagy elmondom neki, hogy én valószínűleg beleszerettem és akkor vagy nyit felém, vagy végleg megszakít minden kapcsolatot, ebben az esetben teljesen egyedül maradok, se, barát se senkim. És megint visszaesek a vegetáló élőhalottak szintjére (amiből egyébként neki köszönhetem, hogy egyáltalán kimásztam).

Vagy nem mondom el, így marad egy barátom, akivel szívesen együtt vagyok, és még szívesebben töltenék vele több időt is munkán kívül, pl. egy séta, beszélgetéssel stb., még annak az árán is, hogy ez csak barátilag történne. Viszont, ha mondjuk szórakozni, vagy beszélgetni, vagy ilyesmire hívna el, akkor végig attól félnék, hogy kitörne a mondanivalóm, és mindent elrontanék (így is alig tudom magam visszatartani, mikor Ő olyan őszinte velem mindenben és szinte minden nappal egyre többet mond el magáról).

Szerintetek?