Nemrég hirtelen szakított velem a barátnőm, úgyhogy írtam egy verset, nektek hogy tetszik?

A tűzvész

Lüktető szürke kupac hever egy kormos szoba közepén

mert láng csapott fel szeptember éjjelén.

Kis lángként indult ártalmatlannak csupán

de őrzője szunnyadt, elaludt talán

És a láng élt a lehetőséggel

Terjedt, lobogott egy kis segítséggel

Az ablak tárva volt, s beszökött a szél

Felkapta a lángot elvitte ahova nem ér

A láng pattogott, nevetett s tűzzé alakult

Őrzője békésen aludt tovább, néha megfordult.

Álmában mezőn feküdt s sült mellette a hús

mely tűzőn pihent figyelte árgus

szemeivel a dús hajú ifjonc ki lakomára készült

Ám ekkor kellemetlen ébredésben részesült

a tűz már bőven elérte s hamar el is égette

A füstös hús szaga nem más volt mint maga

Így végződött a vénasszonyok nyara

S belőle csupán a szürke hamu maradt

Ezt gondolhatta a szemtanú ki az utcán elhaladt

Tűzoltók se remélhettek többet

De aztán látták, hogy a kupac lüktet

s hogy minden dobbanásnál

kis por föl, s tova száll

Száll, repül de leszállni nem mer, nem akarja

Mert barátja a szél ezt suttogja:

Repülj! Repülj! Még nincs meg a láng felbujtója

S valóban eltűnt, elrejtőzött a tűz szítója

Mikor azonban elég port lökött le

Előbújt mi a port éltette

Szürke alatt rejlett a vörös szív

amely szürke hamvat életre hív

S az éltető lángot magába zárja

Így az erők a lángot többé nem bántja.