Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, akiknek a többség által jóképűnek tartott
párja van, örültök ennek vagy megszenveditek a
hátrányát is?
Figyelt kérdés
A párom elég jóképű (nem is gondoltam, hogy valaha ilyen pasit találok, mert van rajtam kb. 15 kg felesleg, hiába a sok sport) és bár tudom ennek örülnöm kellene, de néha zavaró. Műszakvezető a munkahelyén, és meséli mindig, hogy szabályosan versengenek a nők, hogy az ő műszakjába kerüljenek meg múltkor is egy nála kb 20 évvel idősebb elvált nő zaklatta a munkahelyéről, mert a munkahelyen megszerezte a telószámát és sms-ekkel bombázta, hogy cseréljen le engem rá, persze a párom elbeszélgetett vele, úgyhogy visszavett a nő, de akkor is zavarnak az ilyenek. Meg múltkor mikor vacsorázni voltunk én elmentem a mosdóba és mire kijöttem a pincér csaj ott flörtölgetett volna a párommal, a barátom is mondta, hogy kikezdett vele. Pedig a páromban megbízok, a csillagokat is lehozná nekem az égről meg nagyon szeret (természetesen ez részemről is így van) de néha már úgy érzem, hogy rá haragszok ezek a dolgok miatt, mikor ő semmit nem is csinál, nem tehet róla, hogy nyomulnak rá. Meg fogja ez mérgezni a kapcsolatot?
2013. febr. 19. 00:35
1/6 anonim válasza:
Próbáld magad olyan szépnek látni, amilyennek a barátod lát téged. Ha eddig nem hagyott el, akkor valami okvetlenül tetszik benned: tested, lelked, jellemed.
2013. febr. 19. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
2/6 anonim válasza:
Én is nagyon megszenvedem, mert egyfolytában csüngnek rajta a csajok. Egyébként ez nem attól függ, hogy van-e rajtad felesleg vagy nincs. Rajtam pl nincs, én is tipikus jó nőnek számítok, ő jó pasinak és agyvérzést kapok a körülötte legyeskedőktől. Igaz körülöttem is vannak, de az nem érdekel:D Egyébként, ha ő így van odaérted, akkor nem is kell megváltoznod:) Nem hagyja magát és ez a lényeg! Sajnos én is sokat hisztizek vagy néha veszekedés is van ezek miatt, pedig ő nem ad rá okot. Nehéz elviselni.
2013. febr. 19. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
3/6 anonim válasza:
Hát sajnos ezt el kell fogadnod, mert le nem zárhatod a barátodat egy sötét szobába, örülj neki, hogy ennyi nő mellett mégis veled van és szeret téged, légy rá büszke, hagy irigykedjen a többi ;)
2013. febr. 19. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
4/6 anonim válasza:
Én nagyon büszke vagyok rá...de néha tényleg bosszantó tud lenni a nők rámenőssége!Ott vagyok mellette,ha megyünk valahová és nyíltan bámulják és próbálják magukra vonni a figyelmét.Én sem vagyok csúnya ,mondhatni inkább a szebbek közé tartozom,engem is megnéznek..de a páromat még a férfiak is megbámulják:)
Én mosolyogni szoktam,aztán ha valaki nagyon nyomul,akkor az értésére adom,hogy hol a helye...:)
Nem kell aggódnod,fogadd el,hogy a párod téged imád!
Szokj,hozzá ,hogy ilyen jó a pasid:)))
2013. febr. 19. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
5/6 anonim válasza:
Én örülök neki, hogy jóképű pasim van. Nem vagyok féltékeny típus, és valami beteg örömet lelek abban, ahogy irigy féltékeny nők méregetnek engem mellette :D
2013. febr. 19. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
6/6 anonim válasza:
Nekem az exem volt ilyen. Eleinte ki voltam akadva rajta, aztán rájöttem, hogy nem olyan rossz ez. Számára ugyanis teljesen természetes volt, hogy kikezdenek vele a nők, nem különösebben foglalkozott vele.
A mostani párom viszont nem egy szép ember. Emiatt soha nem tudott csajozni. Viszont amióta együtt vagyunk, megnőtt az önbizalma, és emiatt néha kikezd vele egy-egy lány. Számára ez szokatlan és furcsa, és sokkal mélyebben érinti a dolog. Ő sokkal előbb fog hülyeséget csinálni, mint az exem, akinek teljesen hétköznapi volt, hogy flörtölnek vele.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!