Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mások által csúnyának tartott pasik! Voltám már barátnőtök? Ha igen milyen volt, hogy szereztétek meg?
Figyelj,és volt barátnőm nem is egy.Nekik jó pasi voltam.Ők se voltak csúnyák.Átlagosan szépek
De még is sok csajnak csúnya vagyok.
Akkor most mi a helyzet???
Csánya srác is talál magának barátnőt.De ahhoz tenni is kell
Együtt jártunk küzdősportra. És összejöttünk. 1,5 év után.
Másik lányt egyetemen ismertem meg, vele együtt utaztam a suliba és a vonaton alakult a kapcsolatunk.
A harmadik jelenlegi barátnőm meg sportnapon ismertem meg. Úgy 2-3 hétig csak véletlenül találkoztunk, majd elkezdet járni edzésre. Utána sétálgattunk együtt. Majd rákérdeztem, hogy járunk-e és azt mondta, hogy rendben.
Igaz, hogy sose azonnal lett barátnőm, mivel a külsőm nem kelt jó benyomást, de ha megismernek, akkor elég szerethető ember vagyok.
Az előnytelen külső azt jelenti, hogy többet kell próbálkozni, és a belső értékek alapján kell megfogni a lányt.
(Egy eddig még mindenki által csúnyának tartott pasi vagyok (a mintavételezés több évre, többfajta ruha és hajstílust felhasználva, közel 500-as mintanagyságra terjed ki), és én interneten találtam párt, egy átlagos kinézetű csaj személyében. Ő szerinte sem vagyok szép, de mire a képküldésre került a sor (jó pár nap), addigra már annyira belém szeretett, hogy nem zavarta (ritka az ilyen lány, ez elismerem). Szóval nem lehetetlen az ügy, úgyhogy csak hajrá!
"hogy szereztétek meg?"
Nem rimánkodtam,hanem ismerkedtem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!