Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek az jogos és elvárható, hogy én barátságos legyek azzal, akivel régen megcsalt a párom?

Figyelt kérdés
Öt éve vagyunk együtt, három évvel ezelőtt megcsalt a párom egy másik lánnyal, aki gyerekkora óta barátja. Csókolóztak, ölelkeztek két alkalommal. Azt még megjegyzem, hogy volt még pár alkalom, amikor megcsalt más nőkkel csók erejéig. Három évvel ezelőtt, amikor bevallotta, szakitottunk, majd újból összejöttünk. Azóta nem lépett félre, nem mutatnak rá jelek, mint régebben, azóta komolyodott . Ezzel a gyerekkori baráttal, tartja a kapcsolatot, igaz ritkán találkoznak. Hamarosan lesz egy összejövetel, ahová megyek a párommal és ott lesz ez a nő is. A párom elvárná, hogy legyek kedves hozzá, ne ignoráljam, de engem felkavar a látványa is, emlékeztet a múltra, nem kivánok barátkozni vele. Csak azt tudom igérni, hogy keresztülnézek rajta. Szerinte már ki kellett volna hevernem azt a megcsalást, mert neki nem jelentett többet szórakozásánál és meg is bánta. Nem érti és fel van háborodva, hogy nem vagyok képes "normálisan" viselkedni a gyerekkori baráttal(nővel), ha például odahiv minket az asztalukhoz. Szerintetek? Köszi.
2013. febr. 18. 17:59
 1/9 anonim ***** válasza:
92%
és miket vár még el a párod? :) nézd, húzz egy határvonalat, azt senki nem fogja meghúzni helyetted
2013. febr. 18. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim válasza:
"Na nehogy már a nyúl vigye a puskát!" Egyértelmű, hogy nézz rajta keresztül, ne érdekeljen azon az összejövetelen se máskor! És még a barátod elvárná, hogy kedves legyél vele! Én azt sem értem hogy vagy még együtt azzal a sráccal azok után, hogy a hátad mögött több csajjal smárolt, igaz hogy csak egy csók de hát akkor is! Gondolkozz el azon, hogy érdemes egy ilyen fiúval járni! Aki megcsalt 1-szer meg fog többször is! És lehet, hogy akkor már nem csak egy csók lesz! Nem akartam az utolsó mondattal rád ijeszteni, de ez az igazság! GONDOLKOZZ EZEN A DOLGON DE ALAPOSAN!
2013. febr. 18. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

már meg ne sértődj, de téged se az eszedért szeretnek az emberek, az egyszer biztos. A csávót úgy ott kellett volna hagynod mint a fene,( mivel többször is megcsalt) aztán visszafogadod úgy hogy még találkozik az egyikkel, és utána elvárja hogy találkozz te is vele és még jó képet is vágj?


ne haragudj, de ezek után tényleg te leszel az, akit hülyének fognak nézni. Bocs, de ez van. Ráadásul te lehet, hogy szerelmes vagy belé, de ő tutira nem hisz nem keresné állandóan a kalandokat , úgyhogy elvárja hogy jó képet is vágjál hozzá. Csinálná ezt velem! Úgy kivágtam volna már az első héten mint macskát sz****.

2013. febr. 18. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Ha a lány nem tudta, hogy van barátnője a srácnak (tehát hogy te létezel), akkor a lányt nem hibáztathatod, ha nem is puszipajtásnak, de emberszámba illene venni.


Ha viszont tudta, akkor szarj az asztalára, nincs semmilyen szociális "kötelességed" iránta!

2013. febr. 18. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Igen, tudta a nő, hogy létezem. Persze nem csak a nőn múlt. De az nélkül nem történt volna meg. Én is úgy gondolom, hogy nincs semmilyen szociális "kötelességem" iránta, csak felmerült bennem, hogy talán eltúlzom a dolgokat és mégsem helyes, hogy ignorálom. A páromnak el is ment a kedve az összejöveteltől most, hogy kiderül ott lesz ez a nő is. Azt mondja stresszelni fogja magát végig a viselkedésem miatt. Köszönöm az eddigi válaszokat. Igyekszem meghúzni a határt, ahogy irtátok.
2013. febr. 18. 18:50
 6/9 anonim ***** válasza:

örülök, hogy segítettünk, de te tényleg továbbra is folytatni akarod a pasival? nekem elég hihetetlennek tűnik a válasza,( hogy pont emiatt a csaj miatt és a véleményed miatt nem akar elmenni) és te mégezek után is ragaszkodsz hozzá....


hát te tudod. Legyetek boldogok...:)

2013. febr. 18. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Én megmondanám neki hogy a kapcsolata miatt stresszeljen inkább, mert annak vége lesz ha ilyen hülyeségeket beszél jó még hogy nem neki áll feljebb hogy megcsalt, elvárná hogy jópofizz is a csajnak?! Agyrém, szerintem a viselkedésed így is túl toleráns, abszolút nem normális amit kér.

Az más kérdés hogy az első megcsalás után repült volna nálam, de te tudod,a leírásod alapján mindennek tűnik a pasid csak normálisnak nem. Bocs.

2013. febr. 18. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Én sem jó pofiznék a helyedben a csajjal, ez abszurd elvárás a párodtól (előző hozzászólókhoz hasonlóan a helyedben én már rég szakítottam volna vele). Mondjuk nem is néznék keresztül rajta, az is olyan gyerekes viselkedés. Ami szerintem a legjobb ilyen helyzetekben, az a végletekig kimért, hűvös, udvarias viselkedés (vagyis ne csevegj vele, de ha szól, a lehető legjobb modorodban adj valami nagyon rövid választ stb.). Hidd el, ennél jobban semmitől sem érezné magát a csaj megalázva.
2013. febr. 18. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:
Hát nézz rajta keresztül ha kérdez valamit válaszolj de magadtól ne indíts vele beszélgetést és viselkedj úgy mint ha ott sem lenne!
2013. febr. 20. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!