Szakítást hogy lehet túlélni?

Életem első szerelmével 2,5 év után én szakítottam, majd fél évig nem hallottunk egymásról, de nekem rettentően hiányzott s ismét össze hozott minket a sors, akkor én a világ legboldogabb emberének éreztem magam és éreztem, hogy ennek így kell történnie, még ha a családom, barátaim ellenezték is… Igyekeztem mindig a kedvében járni, boldoggá tenni őt, a szexuális életünk is sokkal jobb lett, szerelmes voltam/vagyok belé újra, kihoztam magamból a maximumot, a családomat, barátaimat elhanyagoltam miatta, felhagytam érte sokmindent, mindig megkapta, amire vágyott, de neki nem volt elég…. Sokszor szünetet akart, de nem értettem értelmét. Fél évig tartott ez, de mindig tudtam, hogy nem az igazi, mert sokszor rájöttem, hogy másfele is kacsintgat, a napokban szakítottunk, mert megtudtam, hogy mással is levelezget és nem akármiket, rendesen megalázott mások előtt, azt állította, hogy csak azért van velem, mert nem szeret egyedül lenni és én meg arra jó voltam neki… és egy kicsit se szégyellte magát… szerintem. De én még ezek után arra vártam, várok, hogy azt mondja, hogy „Szeretlek és maradj velem!” De nem mondja…. és belepusztulok. Csak annyit mond, hogy jobbat érdemlek nála…..de miért nem tudott becsülni, miért nem tudott szeretni, mint régen!? És én még miért vagyok annyira hülye, hogy minden percben a telefonomat nézem, hátha felhív!? Mégis tudom, hogy ez már nem egészséges és becsapva érzem magam, csalódott is vagyok, de mindennek ellenére annyira szeretem őt!!!! :’( És jelenleg úgy érzem, hogy ő most boldog igazán, nélkülem, és egy cseppet sem szomorú a szakításunk miatt. Szerintetek van még esély a barátságra a jövőben?