Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha valaki póruljárt egy bizonyos fajta csajjal, akkor miért kezd újra ugyanolyannal?

Figyelt kérdés

Van egy jó pasi haverom, igazából fogadott öcsém mert kb. együtt nőttünk fel, mindent a világon tudunk egymásról és csajos-pasis kérdésekben segítünk egymásnak.

Illetve segítenénk, mert ő nem mindig fogadja meg a kikért tanácsot.

Két éve összejött egy csajjal, aranyosnak tűnt meg minden, de én felfigyeltem néhány dologra. Pl. hogy ha valaki valami jót csinál azt leszólja, csak az lehet jó, amit ő mond/tesz, a többieké sz@r.

Szóval így enyhén lekezelte az embereket, meg folyton keresett más csajokat akiket leutánzott, aztán rájuk fogta és kicsúfolta őket.

Mondtam is a havernak hogy hát figyelj, lesznek itt még gondok, elég rosszindulatú a nő. de persze le lettem ugatva.

Jó hát nem szóltam bele, jött is később a felismerés, hogy a csaj elkényeztetett apuci kedvence, pénzimádó és zsarolós, terrorizálós.

Nagy nehezen kilépett csávókám a kapcsolatból, hetekig bújkált a kisasszony verőemberei elől mert őt nem lehet csak úgy otthagyni.

Aztán pár hónap nyugi volt, most megint talált egy hajszálra ugyanolyat. Annyira hogy megrökönyödtem, szinte egy az egyben ugyanaazok a kiírások mint az előzőnél, ugyanaz a vezetéknév, az a kormos arc...

na mondom öcsi, nem emlékszel mi volt?

erre beszólt hogy én nem tudok semmit.

most mit lehet az ilyennel kezdeni, tanul előbb-utóbb a hibájából, vagy abszolút reménytelen?


2013. febr. 12. 23:52
1 2
 11/12 Mókusgyilkos ***** válasza:

hülye kérdésre..

huszonkettes csapdája tipikus esete így is úgy is csak romlana a helyzet ha beleszólnál ez teljesen 1 értelmű.

innentől kezdve nincs mire válaszolni. gondolom annyit nem ér meg a nővér mániád hogy el kergesd az idióta csajtól cserébe magadtól is. -> megint csak értelmét vesztette a kérdés.


amúgy picit sem paradoxon azzal jönni a kérdezőnek hogy a válaszoló nem tud értelmes válasszal szolgálni mikor azért kérdezi meg mert neki nincs válasza még csak hülye válasza sem :)

2013. febr. 13. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 A kérdező kommentje:

paradoxon vagy nem paradoxon, attól még nem kellene folyamat idetrollkodni, ha nincs épkézláb, használható ötlet.

de irogass csak, ha már ennyire beleszerelmesedtél egy "hülye" kérdésbe

2013. febr. 13. 16:24
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!