Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van remény, hogy megtartsam valahogy?
Figyelt kérdés
35 éves nő vagyok, egy 4 éves kislányom van. Még nyáron a neten megismerkedtem egy pasival és azóta már úgy, ahogy össze is jöttünk. Csakhogy. Úgy érzem, hogy nem fogom tudni megtartani, mert a kislány miatt (nem, nincs a terhemre, de azért eléggé beszűkiti, mondjuk úgy ellehetetleniti , hogy a saját életemet éljem)semmi más nem történik az életemben, csak dolgozom és hazajövünk a kislánnyal, sehová sem járok, (mert nem tudok mellőle eljárni), barátnőim nincsenek. Igy pedig nem lehet egy kapcsolatot sem fenntartani, mert nem tudok miről beszélgetni, nem történik velem semmi. Régen jóhumorú és jó fej voltam, de mióta egyedül nevelem a lányomat, a magány és a semmi nem történik miatt nem tudok már viccelődni, nincs is kivel, már beszélgetni is elfelejtettem, itthon már a gyerekhez sem szólok, mert minek, úgysem válaszol, persze az ő kis dolgait megbeszéljük. Munka, bevásárlás, főzés, játék a gyerekkel, altatás, ennyi az életem. Ebbe nem tud beleszeretni egy pasi sem. Azt mondja, hogy őt nem zavarja, hogy nem történik velem semmi, majd ő történik velem : ) Nagyon édes, de engem zavar, hogy konkrétan egy nulla vagyok. Se barátok, se semmi, csak a munka meg a gyerek. És mivel még kicsi a gyerekem, nincs is kilátás egy kicsit élni 50 éves koromig. Az a baj, hogy beleszerettem ebbe a férfiba és meg szeretném tartani, de úgy érzem, hogy nem vagyok jó fej és unalmas vagyok, hogy tarthatnám meg? Csak normális válaszokat szeretnék, akik sejtik egy kicsit, hogy miről beszélek! Köszönöm!2013. febr. 12. 21:57
1/1 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én megértem,hogy miről beszélsz.De ne rágódj ezen.Legyetek minél többet együtt a férfival és lesz közös témátok.Persze te nem tudsz nagyon mesélni a napodról mert nem túl érdekesek te úgy gondolod.viszont elmehetnétek hármasban valahova kimozdulni,így te is jobban éreznéd magad.Mert ha te feszült vagy és ezen idegeskedsz előbb-utóbb ő is észreveszi rajtad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!