Szánalmas vagyok, ha vele maradok és türelmes leszek vagy ez a normális? 1,5 éve vagyunk együtt.

Miért van az, hogy határozott magabiztos nő vagyok, de amikor a magánéletemmel kapcsolatban kell döntenem, akkor nem tudom mi a helyes…nem tudom miért nem tudom pontosan én mit érzek és hogy mi lenne nekem a legjobb és nem tudom, hogy tényleg szeretnek –e engem, akikről gondolom vagy túldimenzionálom, hogy mennyire szeretnek és mennyire szükségük van rám?

A párom folyton kioktat, semmi sem jó, amit én teszek. De ő nem érti a problémám, mert csak engem félt és nekem akar jót.

Közönségesen viselkedik társaságban, hangosan leszid, veszekszik..stb. ezek engem leblokkolnak, szerintem ez nem tartozik senki másra és viselkedni kell, szerinte meg nem kellene, hogy érdekeljen, mit gondolnak az emberek.. Ezek engem leblokkolnak és olyan leszek társaságban, mint azok a nők, akikről az gondolom, hogy szánalmasak, mert gyengék. Nem szólalok meg, nem nézek senki szemébe és kezdem tényleg úgy érezni, hogy béna lúzer vagyok.

Úgy érzem felfalnak a kétségeim, de mégsem hagyom el, mert magamban azt gondolom, hogy sok türelemmel elérem majd, hogy olyan igazán boldogok legyünk, mint ahogyan mindenkinek élnie kellene. Ő kétkezi munkával keresi a pénzt, én asszisztens vagyok egy jó cégnél diplomával, stb. Ez alapvetően nem zavarna, csak kezdem azt hinni, hogy ez együtt ár azzal, hogy nem tudják tisztelni a társukat és nem tudják kifejezni magukat, ezért arrogánsak. Nagyon sokat változott a kapcsolatunk alatt…a kezdeti hazugságoktól, a kimaradozásoktól… Alapvetően olaszos pár vagyunk és amikor nem ilyen emberrel voltam, akkor az unalmas volt és hamar lezártam. Nem tudom mi a jó, nem tudom, hogy mit kellene tennem, de már szinte megint minden nap veszekszünk valamin…és utána mindig megbánja és bocsánatot kér azért, hogy így beszél velem…hogy ilyen helyzetbe hoz. De mennyire őszinte ez, ha egy nap múlva ugyanez lejátszódik újra? Majd megint…majd megint. Utána jó megint egy-két hónapig és boldog szerelemesek vagyunk, de utána ugyanez..

Nem tudom, hogy azzal teszek jót, ha türelmes vagyok, vagy ez valami tévhit és szép lassan tönkremegy majd az életem és ez akkor lesz csak egyértelmű, amikor már nem tudok tenni ellene?

Mindenki más biztos benne, hogy jó társat választott?

Ahányszor változtattam soha sem lett jobb.. én magam sokat fejlődtem, sokkal elfogadóbb vagyok, érettebb, de nem mondanám, hogy boldogabb, voltam bármelyik párommal is…mindig ugyanaz volt és már nincs is kedvem változtatni. Ráadásul 34 leszek, és már sokkal inkább babázni szeretnék…

Okos gondolatok?