Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tehetnék? Végső elkeseredésemben fordulok hozzátok.
Figyelt kérdés
Azzal kezdem, hogy én vagyok a fiú, 2O éves, és egy éve van barátnőm. Szeretem, le akarom vele élni az életemet. Alapjába véve rendes kis csaj, nagyon szeret, kitart mellettem, szeretek vele lenni, jó az ágyban, és még sorolhatnám. De valami elképesztően hisztis. Nekem sok gondom van, kezdve azzal, hogy fűtés nincs a házunkban mióta az eszemet tudom, ebből egyértelmű, hogy anyagi gondjaim vannak, én dolgozom, édesanyám beteg, a bátyáim csak nehezítenek a helyzetemen. A barátnőm szerint kevés időm jut rá, nem vagyok elég figyelmes, nem szeretem eléggé stb. Soha semmi nem jó neki. Elismerem, néha bunkó vagyok, sokszor nincs kedvem hancúrozni, inkább bújok, vagy filmezünk, és hát előfordul, hogy nem tartom fontosnak a problémáit (általában nem is nagy gondok), de próbálom nem vele éreztetni a gondjaimat. Ő a legjobb dolog az életemben, soha még csak meg sem fordult a fejemben, hogy más csajt keressek. Most mégis valahogy besokaltam az elégedetlenkedése, hisztije miatt. Sokszor megbánt. Mit tudnék tenni, hogy jobb legyen a helyzet?2013. jan. 24. 00:12
11/14 anonim válasza:
Hú, ismerős a sztori! Én is így voltam a barátnőmmel, nagyon szerettük egymást, jó volt az ágyban és minden, amit leírtál, csak nem jöttünk ki egymással a habitusa miatt. Én is vele akartam leélni az életem. De végül szakítottunk, pedig sokkal tovább voltunk együtt, mint egy év.
12/14 Pixi3 válasza:
Nekem azért ismerős a story, mert pont ma írt ki egy lány egy hasonló kérdést hogy szerintünk szakítson-e a párjával, mert írt neki sms-t amiben az állt hogy rosszul érzi magát és erre a srác aki amúgy a munkából ment haza éppen erre nem mondott úgy semmit hanem annyit hogy fáradt és várja a holnapot puszi, és ezen ő végig sértődött. Ha ez te voltál akkor sztem sürgősen csinálj valamit mert ő már ilyeneken agyal. (Egyébként ez a kérdező stílusából következtetve egy borzalmas nőszemély úgyhogy remélem nem ez a te barátnőd..)
13/14 A kérdező kommentje:
Épp ilyen nem történt, de hasonló megesett, bár nem mostanában. És ő egyébként nem az a tanácskérő típus. De kösz a tippet.
2013. jan. 24. 10:26
14/14 anonim válasza:
Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ha röpke 1 év után ilyen komoly problémáitok vannak, ti nem fogtok együtt maradni. Egyszerűen arról van szó, hogy nem vagytok egymáshoz valók. A barátnőd más körülmények közt él, neki a te problémáid nem igazán átérezhetők és fordítva is így van. egyikőtök se hibás ebben, simán csak nem értitek meg egymást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!