Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mért csalják meg a pasik a párjukat, de ha már éreznek is valamit a szerető iránt, mért nem tudnak továbblépni?
A 19:21-es válaszoló vagyok. Bocsánat, hogy csak most válaszolok a kérdésedre, de sajnos épp munkát keresek, és ez leköti minden időmet. Szóval, hogy őszinte legyek, nem sokat gondolkodott rajta. Még aznap küldött egy csomó sms-t, hogy szakítottam vele. Írta, hogy szeret, hogy velem akar élni, meg ehhez hasonlókat. Persze nem reagáltam rájuk, ha hívott, nem vettem fel a telefont. Aztán egy ismerősön keresztül üzent, hogy találkozzunk, mert szeretné velem megbeszélni a dolgokat. Elmndta, attól fél, hogy elválik, de aztán kiderül, hogy nem működik a kapcsolatom, én pedig elhagyom. Mondtam neki, hogy ez bizony könnyen megtörténhet, de az is előfordulhat, hogy együtt öregszünk meg, és ha nem vállal kockázatot, akkor sosem fog kiderülni, hogy együtt maradunk vagy sem. Egyébként én sem vagyok könnyű helyzetben. Neki csak hozzám kell alkalmazkodnia, nekem viszont hozzá, a két gyerekéhez (az egyik teljes mértékben elfogadta a helyzetet, talán azért, mert a párom felesége nem az édesanyja, a másikkal is találkoztam már párszor, de még mindig nem tudom, hogyan viszonyul hozzám) és a nagymamájához. Egy dolog biztos, lassan 2 éve, hogy együtt vagyunk, és szinte minden időnket együtt töltjük. És leginkább azzal "bizonyította be", hogy komolyan gondolja a dolgot, hogy beadta a válópert. Persze nem keveset kellett noszogatni miatta, de később elmondta az okát, és megbeszéltük a dolgokat. Már túl vagyunk a 2. tágyaláson, és csak reméljük, hogy a felesége eljön a harmadikra.
Mégegyszer bocsi a megkésett válaszért.
21:57! Nagyon örülök, hogy neked igaz egy csomó szenvedés után, de sikerült megtalálnod a boldogságot. Igy legalább a párod és a "volt" felesége is újra tudja kezdeni. Biztosan jobb így nekik is.
Én nem tudom mit tegyek, mert még annyira nem szerelmes belém, de szeret és ezáltal nem tudja még otthagyni a csajt. Szinte minden idejét velem tölti, érzem hogy valami alakul, de félek, ha tovább várok sem hagyja el a nőt. Kért még egy kis időt, de nem tudom mit tegyek. Most nincs itthon egy hónapot és úgy érzem talán el tudnám felejteni úgymond és ha nem találkoznánk akkor majd elmúlna ez az érzés. De mi van, ha ő elfelejt egy hónap után? És mi van ha én nem? :( /Sok sikert a munkához!/
21:57-es vagyok. Nem biztos, hogy megfogadod a tanácsomat. Én ultimátumot adtam a páromnak. Megmondtam, vagy beadja a válópert július 31-ig, vagy befejeztem vele. Természetesen nem adta be, mire én elhagytam. Július 31-ig még minden "rendben" volt, augusztus 1-jétől pedig olyan voltam, mint egy jégcsap. Ő könyörgött, hogy folytassuk, megígérte, hogy beadja a válópert, és be is adta. Tudom, hogy ez nem könnyű, nekem sem volt az, azért sem, mert 28 éves létemre ő volt az első, akivel együtt voltam. Csakhogy a kapcsolatunk elején megmondtam neki, hogy nem leszek második. Közben kiderült, hogy a párom azért kezdett ki velem, mert a neje is félre kacsintgatott, és még neki állt feljebb. Persze a felesége szemében minden vagyok, csak nagysága nem.
A lényeg, ha azt szeretnéd, hogy a kedvesed eldöntse, mit is akar, szabj ki egy határidőt. Ha azután is nemet mond, akkor nem gondolja komolyan. Biztos rossz lesz neked, de legalább nem rágódsz rajta folyton, és tovább tudsz lépni.
Köszönöm a jókívánságodat. Remélem, minél előbb találok munkát. És fel a fejjel, biztos minden rendben lesz veletek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!