Ti hogyan tudnátok leküzdeni a hiány érzetet kiváncsiskodást, szakítás után, hogy ne az jusson folyton az eszembe, és ne kínozzam magam vele?

Adj időt magadnak a szakítás feldolgozására! Sírd ki magad nyugodtan, beszélgess sokat az anyukáddal, a legjobb barátnőddel vagy bárkivel akivel közeli kapcsolatban vagy.

Tanácsolni talán csak annyit tudok még, hogy próbáld meg tudatosítani magadban, hogy milyen szemétségeket csinált, ezekre gondolj és ne a szép időkre. Gondolj arra, hogy ő nem az a személy már akit te megszerettél, a szemétkedős énje az igazi. Egy ilyen ember pedig nem kéne neked hosszú távon, igaz?

Tudom, hogy közhely, de az idő be fogja gyógyítani a sebeidet! Én sem hittem el, de megtörtént velem is! Több, mint egy évig voltam egy méltánytalan kapcsolatban...nem becsült meg, nem értékelt, nem törődött velem eléggé. A lelkem mélyén már réges régóta tudtam, hogy el kéne hagynom őt, én mégis egy évig húztam a dolgot. Most már tisztán belátom, hogy hülyeség volt neki annyi esélyt adni.

És képzeld el, azóta, hogy lelkileg lezártam magamban a dolgot (ezt azért nagyon sok sírás és gyötrődés előzte meg) sokkal jobban érzem magam, mintha egy nagy tehertől szabadultam volna meg.

Fel a fejjel! Ha lehet, akkor ne nagyon legyél egyedül! Az ünnepek alatt a családdal, utána pedig a barátaiddal tessék lenni!

Nekem majdnem tíz évem ment rá egy olyan kapcsolatra, aminek semmi más értelme nem volt, mint az, hogy menjen az idő. Persze akkor nem így gondoltam, és nagyon sokat nyeltem én is. A végét én mondtam ki, azt hittem, akkor már túl vagyok rajta. Nem így volt, mert a mai napig azt kell gondoljam, ez lett a keresztem. Sokáig tartott kigyógyulni belőle, majdnem 5 évig, még a kapcsolaton belül. Az első férfi volt az életemben, és életemben a legaljasabb is, így visszanézve, talán ezért ment olyan nehezen. Nem gondolok már rá, azóta férjhez mentem, imádom a párom, van egy gyönyörű kislányunk is, mégis, időről-időre azzal a mocsokkal, vagy a családjával álmodok, pedig, ha álmomban nem jön elő, eszembe sem jutna. Ez a borzalmas, hogy kéretlenül mindig előjön.

Pedig a helyzeted egyszerű lenne, meg kell kérdezni magad, szükséged van-e erre egyáltalán? A válasz pedig ezer %, hogy NEM. Valójában nem hozzá ragaszkodsz, hanem a csalódottság köt oda, és az a kép, amit elképzeltél róla, ő pedig lerombolt. Találj más pontokat az életedben, amikhez érdemes ragaszkodni, pl. barátok, állatka, családtagok, bárki, aki megbecsül, és érdemes szeretni és kötni hozzá. Akkor, ha ezeket felértékelted, látni fogod, nincs semmiféle űr, amit maga után hagyott volna, és ne lenne pótolhatatlan.