Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megijedtem. Vehetem ezt egy jelnek?
A párom már jó ideje mondogatja, hogy fogyjak le, amiben egyébként teljesen igaza van. A legutóbbi az volt, hogy ha nem fogyok le, elhagy, mert ha ennyi akaraterőm sincs, akkor nincs értelme közös célokban gondolkozni.
Valamelyik nap beszélgettünk, és elmeséltem, hogy a szüleim régebben támogattak egy afrikai kisgyereket, és hogy ez szerintem egy tök jó dolog. Erre két napja mondta, hogy elgondolkozott a dolgon, és tényleg jó dolog esélyt adni valakinek (főleg úgy, hogy nekünk sem vészesen megterhelő), és "fogadjunk örökbe" egy gyereket. Ki is néztük, hogy kik azok, akiket szívesen támogatnánk.
Tegnap este volt egy nagy veszekedésünk a súlyom miatt, azt mondta, hogy ha legalább látná, hogy teszek érte valamit, de ezt se látja, és ez elkeseríti, mert nem így akarja leélni az életét.
Ma pedig írt, hogy kiválasztotta a gyereket, és már el is intézte a támogatását. De teljesen egyes számban, pl. "én kinéztem magamnak a kis favoritomat". Szó nem volt arról, hogy akkor közösen fogadjuk örökbe, pedig az elején ezt beszéltük.
Ugyan azt mondta, hogy a gyereknek majd közösen írunk, mégis kicsit megijedtem. Lehet ez annak a jele, hogy tényleg nem akar már velem hosszútávon gondolkozni? Mindez néhány nap leforgása alatt történt.
"sokba fog nekem kerülni, mire neked szép melleid lesznek"
Na ennél a mondatnál vágtam volna úgy ki mint macskát sz*rni, ha egyáltalán addig tűrtem volna! :D
Ha nem tetszik a mellem akkor legalább maradjon csöndben, ne még hangoztassa kb, hogy hát igen most nem szépek, majd lesznek!
Kérdező, azok után amit leírtál, csodálom hogy még együtt vagy ezzel a bunkóval, már elnézést. Úgy látom, nincs önbecsülésed sajnos. Ezen pedig nem fog a fogyás változtatni, hanem az, ha megszabadulsz ettől az embertől, akinek inkább az lenne a dolga hogy biztasson, nem az, hogy beszólogasson!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!