Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan győzzem le az érzelmi frusztráltságomat?
Tudom, igazából ezt a problémát végső esetben úgyis nekem kell megoldani, de valamiféle tanácsot mégis hallani szeretnék hogy segítsen abban hogy a helyes irányba orientáljam magamat. Szóval adva van egy lány akit körülbelül négy hete ismerek, annyi ideje vagyunk együtt egy szűk körű csoportban az egyetemen. Körülbelül két és fél hete kezdtem azt érezni hogy valamiféle szikra egyfolytában fellobban amikor a közelében vagyok. hamarosan egyre inkább érezni kezdtem, és egyre erőteljesebben kezdtem meggyőződve lenni afelől hogy a vonzalom kölcsönös. állandóan csak rá voltam képes gondolni ha az egyéb teendőim nem foglalták le az agyamat. De most valahogy ahogy többet voltam EGY TÁRSASÁGBAN vele MÁSOKKAL EGYÜTT (hangsúlyzom, mivel kettesben vele együtt igazából csak egyszer voltam és akkor még alig ismertük egymást de valahogy akkor kezdtem úgy érezni hogy valami kölcsönös érzelem lehet mivel egészen jól el tudtunk beszélgetni, legalábbis nekem ez a megyőződésem)és kezdem azt érezni hogy elképzelhető hogy mégsem olyan kölcsönös az egész vonzalom, mert valahogy nem érzem azt hogy visszatükröződne az az eufórikus hangulat a tekintetéből mint amit én érzek iránta szinte folyamatosan. és egyre inkább csak barátinak tűnik a kettőnk közt folyó beszélgetés ha bármikor szóba elegyedünk. így aztán egyre kevésbé érzem azt hogy értelme lenne kifejteni iránta az érzéseimet, mert egyre szilárdabbá válik bennem lassan az a meggyőződés hogy nem érzi azt amit én.
ezen felül viszont van még valami ami "belerondít" a képbe. mégpedig az, hogy van egy másik lány akiről az az érzésem (őt is kb. annnyi ideje ismerem mint az előbbit csak vele kevesebbet találkoztunk tehát nem is nagyon beszélgettünk sokat) hogy tetszem neki. most volt például egy előadás pár órája ahol állandóan azt vettem észre hogy felém fordul és elmosolyodik ha odanézek.
viszont én továbbra sem tudom az előző lányt kiverni a fejemből annak ellenére hogy már erőteljesen megingott bennem a remény az iránt hogy tetszem neki, viszont nem szeretnék kihagyni egy nagy lehetőséget. lehet hogy ez a másik lány épp hogy a megoldás lenne, de mint mondtam nem bírok csak úgy tovább lépni. bár elég jól néz ki ez a másik lány is, de akkor is, a szerelemben tényleg nem pusztán a külső számít.
Kedves Kérdező!
Ez nehéz helyzet, én teljesen átérzem a problémád, mert hasonló cipőben járok, avval a különbséggel, hogy én a női oldalt képviselem. Én úgy gondolom, hogy beszélned kellene a lánnyal, vagy legalább írnod neki egy üzenetet, mert ahogy azt a szavaidból kivettem, ez a téma téged nagyon mélyen érint. Nem tudhatod, hogy ő mit érez, lehet, hogy ő is kedvel téged, csak ezt nehezen tudja kimutatni, fél és arra vár, hogy lépj. Én pl. gyakran teljesen ellentétes módon viselkedek, mint ahogyan épp érzek és utólag megbánom. Szerintem légy bátor és mondd el neki, mert nem veszíthetsz vele semmit. Ha nem jön össze a dolog, akkor legalább hamarabb túllépsz rajta és nem emészted magad, hogy mi lett volna, ha... Szóval hajrá, szorítok! :)
szerintem te is tudod, h mit kell tenned.egyértelműen leírtad, h belezúgtál a csajba, de félsz attól, h esetleg ő nem úgy érez.ezt csak úgy derítheted ki,ha beszélsz vele erről. le tudnád írni pontosabban, h miből gondolod, h ő csak barátként tekint rád? és azt, h te milyen jeleket küldtél felé?
Köszönöm szépen először is az első válaszolónak, örülök van aki át tudja érezni a dolgot :)
második válaszolónak: a helyzet az, hogy nehéz pontosan így írásban megfogalmazni hogy miért érzem azt hogy csak barátként kezel. Először is valószínűleg azért, mert maga a csaj is elég komplikált személyiségnek tűnik. Értem ez alatt azt, hogy úgy veszem észre hogy kívülről egy elég rideg, érzelmeit felszín alatt szándékozni tartó személyiségnek tűnik, de biztos vagyok benne hogy komoly, mély gondolatok és érzelmek lapulhatnak odalenn. Igazából én is ilyen jellegű ember vagyok, lehet hogy részben ez is oka annak hogy valami nagyon megfogott benne. Mint mondtam, egyszerűen nem adódott alkalom ahhoz hogy kettesben összejöjjünk hosszasabb beszélgetésre, állandóan ilyen-olyan okból távol volt, meg nekem is akadtak egyéb teendőim. közeli ismerőseivel folyamatosan tartja az állandó viszonyt, de van benne egy alapvető távolságtartás szerintem. ebből adódik az hogy velem is akkor találkozott többnyire mint amikor csoportos összejövetelre került sor. akárhányszor szóba elegyedtem ilyenkor, és belemeredtem abba a láthatóan értelmes és gyönyörű, ugyanakkor "hűvös" tekintetébe, állandóan az volt a benyomásom hogy folyamatosan véleményt alkot rólam. lehet akár jó is vagy rossz is ez a rólam alkotott véleménye, nagyon is igyekezett ezt nem kimutatni. volt viszont pár alkalom mikor kimondottan kedves megjegyzést tettem felé, akkor látszott hogy elmosolyodott, vaggy pedig amikor humorosabb megjegyzést tettem akkor el is nevetett a dolgon. de tény hogy mások vicceire is nevetett szóval ez nem igazán jelent sokat :D szóval jelenleg nehéz egy kissé kiigazodni rajta, de ugyanakkor nekem tetszik ez a titokzatoskodás csak a végtelenségig nyilván nem vezet sehova ha mindkettőnk így folytatja :D
nem, tudtommal nincsen barátja, akkor lenne a nagy gáz :D
de megkérdezhetném tőled kedves utolsó meg azelőtti válaszoló hogy fiú vagy lány vagy-e?
Az előttem szólóknak igaza van, az érzelmi frusztráltságod úgy győzheted le, ha tisztázod a helyzetet. Szerintem nagyon édes ahogy leírtad, hogy mit érzel. :)Finoman közöld vele, hogy szimpatikusnak találod. Ne legyél túl rámenős, de azért határozott. Ha jól értettem, akkor valamilyen egyetemi óra keretein belül találkoztatok, hívd el mondjuk egy kávéra óra után, ha csak egy kicsit is bejössz neki akkor nem fog lekoptatni. Az ilyesmit a ridegnek tűnő lányok is díjazzák.
20/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!