Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ez már annyira szánalmas,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez már annyira szánalmas, mégse tudom, h mit tegyek vele. Szívből mondom, h utálom, de mégis mit tegyek?

Figyelt kérdés

Na tehát 17 éves lány vagyok és van egy oszttársam, aki fél évvel fiatalabb nálam. 2 éve egy osztályba járunk. A gimi első évének második felében feltűnően elkezdett "nyomulni" rám. De olyan piszkálodósan. De nem jöttünk össze, mert megbántott(nagyon). De ez a piszkálódás megmaradt közöttünk.Azóta neki volt 2-3 barátnője. Nekem senki. De mindenki szerint feltűnően sokat vagyunk együtt és mindig á megörülök, de szurkálodunk. Aztán van, h közelebb kerülünk egymáshoz, van, h távolodunk.

Most nemrég szakított az a barátnőjével és összefutottunk véletlenül a minap. Elég feltűnöen kezdett megint udvarolgatni, de én nem hagytam magam. Megkérdezte, h van-e barátom én mondtam, h nincsen . Ezután az jött, h szeretnék-e én meg mondtam, h nem. Erre ő azt mondta, h kár...

Utána folyamatosan bókolgatott..., de én mondtam, neki, h rólam már lekésett. Most kezdődik a suli és én nem akarom, h megint mindenki rólunk beszéljen. Én gyűlölöm ezt a srácot, de mégesem. Szval inkább , nem tudom.

Mit tegyek?


2009. aug. 19. 11:09
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:

Ezt az abszolút szenvedést..... -.-"

Hagyd hagy küzdjön érted, ha meg felengedsz iránta akkor meg mehet. Viszont tisztáznod kéne magadban hogy most gyűlölöd-e vagy sem!

Jól tetted h nem hagytad magad elsőre, nyugodtan nézd ahogy megszenved érted ;)

(hasonló korú fiú)

2009. aug. 19. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:
Dehát ez megy már mésfél-két éve...
2009. aug. 19. 11:17
 3/20 anonim ***** válasza:
Most utálod vagy szereted?
2009. aug. 19. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 A kérdező kommentje:
Én nem akarom őt szeretni...
2009. aug. 19. 11:45
 5/20 anonim ***** válasza:
A kérdés az volt, utálod vagy szereted? Amúgy meg nem gáz, ha mindenki rólatok beszél, legalább van téma :D
2009. aug. 19. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
Jézusom, még te sem tudod mit akarsz.
2009. aug. 19. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:
Tudodm, h nem tudom, h mit akarok. De már nagyon kezd elegem lenni ebből az egészből...
2009. aug. 19. 12:04
 8/20 anonim ***** válasza:
41%
Arra vágysz, hogy belédrakja farkát, igaz?
2009. aug. 19. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:

Ja, pesze csak erre tudok gondolni.

Dehogyis. Én azt akarom, h hagyjon békén

2009. aug. 19. 12:31
 10/20 anonim ***** válasza:
Akkor mondd a szemébe, hogy hagyjon téged békén.
2009. aug. 19. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!