LÉCCILÉCCI! Valaki írt már szerelmes verset a barátjának?

Ekkora baromságokat, komolyan! Nyálas... hát JÓT kell írni!

Ez nyálas?

(Visz a vonat, megyek utánad,

talán ma még meg is talállak,

talán kihûl e lángoló arc,

talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!

Ime a kendõ, törülközz meg!

Sül a hús, enyhítse étvágyad!

Ahol én fekszem, az az ágyad.)

(József Attila)

Ez nyálas?

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.

(Shakespeare)

Vagy hogy kortárs is legyen:

Csak nézem a szemed

és forró csokoládéba

mártja szívem a szerelem.

Létezem.

Csak nézem a szemed,

és barna selyemágynak

gyengéd ölelése ringat el.

Kedvesen.

Csak nézem a szemed

és méz-cseppjeid

mámort csókolnak ajkaimra.

Édesen.

Csak nézem a szemed

és mély barlangokban

örökre elveszik a fél-elem.

Egy legyen!

(Tasnádi Györgyi)

Az irodalom nem idiótáknak való, mint itt egynémely válaszoló. Ti csak nézzétek a Való Világot.