Vajon tényleg nem normális, amit én gondolok a gyerekkel kapcsolatban?

Van egy barátnőm 2011. októbere óta. 32 éves és van egy 6 éves kislánya.

Megismerkedésünkkor már az elején mondta, hogy van neki, de engem egyáltalán nem zavar a gyerek, sőt nagyon is szerethető. Még azelőtt soha nem volt ilyen kapcsolatom, mindig csak nálam legalább 2-3 évvel fiatalabb, gyermektelen barátnőim voltak, úgyhogy mag az egész szitu teljesen új és ismeretlen, annak minden mozzanatával együtt.

Mindent megteszek a gyerekéért és őérte is, de az barátaim és a szüleim is azt mondják, hogy nem vagyok normális, hogy ezért a gyerekért is mindent megteszek, hiszen nem az enyém. De én úgy érzem, hogy ez a nő kell nekem és a gyerekét is elfogadom (nem akarok az apja lenni, mert az van neki). Más gyerekeket is szeretek (rokonét, barátokét) és jól elvagyok velük, azt miért látják mások hülyeségnek, ha a kedvesemét is szeretem?

30/F (gyerekes nőkkel kapcsolatban tapasztalatlan egyén vagyok)