Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

Van egy fiú, akivel nagyon nehezen indult a kapcsolatunk. Tetszett nekem, de ő mintha unszimpatikusnak tartott volna.

De aztán a véletlen összehozta hogy találkoztunk, beszéltünk, egy fősulira kerültünk, tehát sokat látjuk egymást, lett egy közös barátunk...

Ahogy követték egymást az események egész jóban lettünk. Továbbra is szeretnék tőle kicsit többet, de semmit nem merek erőltetni, nagyon félénk.

Volt egy közös előadásunk a szabadban, és szinte mindig a közelemben próbált lenni, amit annak tudtam be, hogy a többiek idegenek voltak, de aztán ahogy kicsit hátrébb léptem, hogy jobban lássák azt vettem észre hogy ő is mozgolódott, és már jó, ha 10 centi volt köztünk ahogy mögöttem állt.

Később együtt töltöttünk egy kis időt ketten, mert mindkettőnknek lyukas órája volt, és ekkor rengeteget nézett a szemembe, nyitott volt, mesélt a barátairól, sokat mosolygott, és igyekezett megnevettetni. Az arcom mozgásain, és részletein csipkelődött.


Nem tudom eldönteni, hogy a közeledése baráti, vagy több van a dologban, esetleg a kezdeti unszimpátia miatti kellemes csalódás utóhatása az egész?


20/l



2012. szept. 30. 16:44
 1/1 anonim ***** válasza:
Szerintem egyértelműen flörtölni próbált. Hát, sok sikert. :)
2012. szept. 30. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!