Történt már olyan, hogy bemesélted magadnak, hogy boldog vagy és szerelmes, aztán idővel be kellett látnod, hogy mégsem?

Velem is volt ilyen.. egyszerűen elképzeltem milyen jó lehetne vele minden és abba szerelmesedtem bele, nem a lányba.

Igen, pontosan ilyen helyzetben vagyok most. Két éve hülyítem magam - és őt is. Az első év maga volt a tökély, annak ellenére, hogy már az elején legbelül éreztem, hogy valami nem stimmel. Bebeszéltem magamnak, hogy senki sem tökéletes és mindenkiben lehet találni negatívumot, ha nagyon keresünk. Ezért kiiktattam ezeket a dolgokat a gondolataimból, mondván, aki hosszútávra tervez, annak kell hoznia kompromisszumot. Eleget csajoztam már, ideje megállapodni. Csak a jót kerestem benne és nagyon szép időket éltünk meg együtt. Tetszett az arca, a haja és a bőre, a természete, a humora, a dolgokhoz való hozzáállása. Mindezek azt sugallták, hogy Ő a másik felem, a párom, akivel azért születtünk, hogy életünk során találkozzunk és ezután csak egymáséi legyünk. Országot váltottam miatta és összeköltöztünk. Itt kezdtek előjönni a kezdetektől érzett negatívumok, amelyek annyira begyűrűztek már, hogy szinte elviselhetetlen. 2x megpróbáltam szakítani, de nem engedett, könyörgött és én a szép időkre emlékezve és sajnálatból még mindig vele vagyok, de érzem, hogy nem jó ez így. Szakítás lesz belőle, csak a módját kell rendesen kitalálnom, hogy minél kevesebb sebet hagyjak benne. Nagyon szarul érzem magam emiatt, de ő is hibás azért.

12-es vagyok. És ami még ennél is nagyobb probléma, hogy így jöttem rá 30 évesen, hogy soha az életben nem voltam igazából szerelmes és azt sem tudom, hogy mi az és kibe lehetek egyáltalán.