Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Túlreagálom a dolgokat vagy ez mást is kiakasztana? 33/N
Párommal több, mint egy éve vagyunk együtt, most tartunk az összeköltözés témánál. Én költözök hozzá.
Csakhogy:
- 35 km-re lakok tőle. Fel se ajánlotta, hogy eljön autóval segíteni pakolni. Szerinte bepakolok 2 hátizsákba, lebuszozok és részemről megtörtént a költözés (nekem nincs autóm, neki van). Ennél egy kicsit azért több cuccom van, meg a költözésről teljesen más fogalom él bennem.
- kérdezte, hogy amúgy sok cuccom van-e, vagy „szőke nő” vagyok, hogy minden nap másik felsőt kell felvenni? Erre mondtam, hogy ez nálunk, nőknél alap.
- Még neki alakul a háztartása, nincs pl. mikró, ruhaszárító. Nekem van a régi lakásomban és felajánlottam, hogy szívesem hozom ezeket (persze nem busszal) de elutasította azzal, hogy majd ő vesz magának.
- Egyszer úgy alakult, hogy én másnap később kelhettem, mert később kellett bemennem a munkahelyre. Mondtam neki félviccesen, hogy aludjon, mert ő korábban kel. Erre az volt a felelet, hogy „Kapd be!”. Mint utólag kiderült, viccnek szánta, de rosszul esett akkor is.
- ha otthon vagyunk, akkor egész délután, ha 2 mondatot hozzám szól, amúgy meg ül a gép előtt, és játszik.
Szóval ott vagyok egy lakásban vele, ahol semmi nem az enyém, nem is vihetek a ruháimon kívül semmit, amúgy meg nem is foglalkozik velem. Olyan, minhta öltöztetős hajasbabának nézne. Ha meg felvetem neki, hogy inkább visszaköltözök az én lakásomba, akkor egyből jön azzal, hogy azt nem tehetem, mert én oda tartozok, hozzá.
#13 válaszolót miért pontozták le? Jót nevettem rajta.
Hát nem számítottam ennyi válaszra. Elég egyöntetűek. Asszem holnap leülök vele beszélgetni, hogy képzeli a jövőt velem (azért egyből ki mégse rúgnám, hátha még javítható).
Amúgy eddig rendes volt.
#25
Épp ellenkezőleg. Én érzem hülyének magam, hogy azt hiszi velem bármit megtehet. Szó nincs papucs nevelésről, csak valahogy úgy kéne alakítani a dolgokat, hogy mindkét félnek jó legyen. És ezt ő eddig nem nagyon nézte, csak azt, hogy neki jó legyen, meg kényelmes.
Párodat várom egy észhez térítő pofonosztásra címem:
1146 Erzsébet Királyné útja 75/A III. emelet 34 es ajtó
Hétköznaponként este hét és fél kilenc között jelentkezhet hétvégén csak vasárnap délután érek rá kettő és négy között!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!