Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért viselkedik valaki így?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért viselkedik valaki így?

Figyelt kérdés

Nehezen indult ez a kapcsolat.Először csak találkozgatás,aztán azt mondta,hogy szeret, rá két hétre szülinapom után kidobott egy másik lányért.Közben amikor azzal a lánnyal volt,akkor is mindig engem hívogatott.Velem találkozgatott.Utána újra összejöttünk,persze nem bíztam benne,ezért egy pár hónap után vizsgáztattam.Egy álprofillal írkáltam neki, az idegen nőnek az volt a válasza,hogy persze,van egy lány,de ő még túl fiatal,de amúgy semmi komoly,nincs köztünk semmi,inkább csak barát.Akkor szakítottam vele.De ő még utána is mindig találkozgatni akart velem, hívott folyamatosan,ami persze nem volt rossz,mert én még akkor is szerettem,mindennél jobban.De ezek után,hogy már 2xer is becsapott eldöntöttem,hogy elfelejtem.Jött egy másik srác az életemben, ő pedig amikor megtudta,akkor elmondta,hogy nem akar elveszíteni, és ,hogy csak akkor jött rá,hogy tényleg elveszíthet.Aztán újra összejöttünk és utána már szorossabb volt a kapcsolatunk.Utána elment külföldre dolgozni, egy évig távkapcsolatban éltünk, és június óta együtt élünk idekint,összeköltöztünk.Egy dbig minden oké volt, de utána meggyanúsított azzal,hogy én megcsalom őt a lakótársunkkal,pedig apám lehetne, és egyáltalán nem tetszik,nem szimpatikus semmilyen téren.Akkor a vita után egy kicsit lenyugodott,de aztán megint kezdte végezte, és már a szobából se mentem ki amig a lakótárs itthon volt. sokszor volt,hogy kiabált velem, hol azért mert nem volt kész a kaja,mire hazaért, én még kezdő főző vagyok,sajnos nem sikerül minden rögtön,de ezzel mindenki igy van.Meg ha teleszájjal beszélt az asztalnál és én nem értettem amit mond,vagy motyogott az orra alatt,akkor azt mondta,hogy engem fülészetre kéne vinni.Szóval mentek a viták. Aztán meg hirtelen ő csak nem akart osztozni senkivel rajtam,és nagyon szeret,minden oké.Állandóan csak szexelni akar velem.Most meg olyan közömbössé vált,mondja,hogy szeret,de érzem ,hogy olyan üres az egész.Vett nekem túra boltban drága melegítőket és persze gondolom nem viccből vette.De mégis olyan furcsán viselkedik,nem bújik úgy hozzám,inkább csak most a számítógép.De én meg nem tudom,hogy most bűntudata van valami miatt és azzal próbált pótolni valamit nálam? Múltkor is addig nem jött be az ajtón amig le nem tette valakivel a telefont.Azt hitte nem hallatszik be.


Volt már valakivel ilyen,hogy mondta neki a barátja,hogy szereti, de érezte mögötte az ürességet?,hogy csak úgy megszokásból teszi?



2012. szept. 11. 07:00
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

de azt sem mondom ,hogy nincs teljesen igazatok.Az elején nagyon átbaszott...azóta ilyet nem tapasztaltam.

Akkor elhatároztam,hogy vége, de utána minden más lett.


Tanulság!: Szeretni csak ésszel szabad.

2012. szept. 11. 10:35
 12/16 anonim ***** válasza:

Utolsó vagyok!

Ne haragudj, de bírom az ilyet, amikor valaki feltesz egy kérdést,de úgy is mindegy ki mit ír, mert azt hiszi, amit el szeretne hinni! Na ilyen vagy Te!


Lehet, hogy szeret, mert miért ne?! Végülis te lettél a kiválasztott arra, hogy mossál rá, főzzél rá és legyen valaki, akin feszültséget vezet le..


DE egy NŐ, akinek van tartása, ezeket nem engedné meg a párjának.. teljesen manipulál és hülyének néz!


Rá fogsz te erre jönni kérdés nélkül is, csak nehogy késő legyen!


Én valóban azt kívánom, hogy alakuljanak jól a dolgaid, de fontos, hogy ne csak nézz, láss is!!!!

2012. szept. 11. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

"De abban viszont nem vagyok biztos,hogy tényleg szeret,bár az előbb is hívott és üzenetet küld."


Már ne haragudj, de: ÉS?? Hívott és üzenetet küldött, akkor szeret? Ezen múlik? Jaj, de nagyon fel kéne neked nőni!

2012. szept. 11. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

Amúgy, ha ez a válaszod arra amiket írtunk, akkor úgy igazából mondd már el légyszi, hogy milyen válaszra számítottál, amikor a kérdést kiírtad?

Értem én, hogy véleményekre, de amikor látod, hogy az számodra nem kedvező, akkor jössz a győzködéssel (nem tudom, hogy magadat akarod, vagy minket), hogy hát pedig vannak jelei hogy szeret.


Tudod miért hívott fel? Hogy biztos legyen benne, hogy otthon vagy, és nem kezdesz el olyanokon gondolkodni, minthogy otthagyd őt, megcsald, és hasonló dolgok, amik számára igen hátrányosak lennének.

2012. szept. 11. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
# 14/14 Vagy, hogy készen van-e már a kaja.:))
2012. szept. 11. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
100%
Vagy hogy hallod-e ? Vagy tényleg kell a fülészet?
2012. szept. 11. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!