Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit kellene tennem ebben a helyzetben?
Most végeztem az egyetemen, részben külföldön tanultam, olyan szakon, amivel magyarországon szinte lehetetlen elhelyezkedni, viszont több helyen a világban kiváló lehetőségeim lennének. Viszont a barátomat a munkája ideköti egyelőre, egy számára nagyon fontos projekten dolgozik, vezető beosztásban és ráadásul ez a munka a karrierje szempontjából is nagyon fontos.
Tudom nem nagy idő, de 2 hónapja diplomáztam, és eddig mindössze két olyan lehetőséget találtam, ami teljesen megfelel a végzettségemnek, ami elkeserítő. Ebből az egyik nem állandó munka lenne (ismerősön keresztül), a másiknak pedig október a határideje, szóval onnan még várhatok egy darabig visszajelzésre. Már most nagyon nehezen viselem az itthonülést, pedig a barátom nyugtatgat, hogy ne aggódjak akkor sem, ha fél évig is eltart, amíg találok valamit, hiszen ő jó keres. Igen, ez igaz, anyagiak miatt nem kéne aggódnom, de én soha nem akartam kitartott lenni, az egyetem alatt is élveztem, hogy diákmunkákból teljesen el tudom tartani magam, nem diákhitelből és apuci pénzéből élek.
A kapcsolatomat semmiképpen nem adnám fel, viszont kiskoromtól kezdve csak ebben a szakmában akartam dolgozni és el vagyok keseredve, hogy most talán fel kell adnom az álmaimat.
Egyelőre olyan külföldi lehetőségeket nézek, hogy itthonról tudnék dolgozni és maximum pár havonta 1-3 hónapot kellene ott tölteni. De sajnos ezek nem pályakezdő pozíciók, így nem hiszem, hogy van bármi esélyem.
Attól félek, hogy hiába próbálom mondogatni magamnak, hogy ez nem olyan lényeges, folyton van bennem egy feszültség, hogy én nem erre születtem és attól félek, hogy erre hosszú távon (nem most, lehet, hogy csak amikor már gyerekeim lesznek, és azon gondolkodom, hogy mit szalasztottam el az életben) rá fog menni a kapcsolatom is. Nem tudom, hogy mit tegyek, teljesen kilátástalannak érzem a helyzetet...
Van egy pár olyan szakma. Minden, ami kicsit is speciális, vagy tipikusan tudományos kutatómunkát igényel, az magyarországon teljesen reménytelen, vagy egyáltalán nem éri meg (mert szakmailag nem az a színvonal, de dolgozz sokat aztán annyit fizetnek, hogy az szinte megalázó).
De hadd ne rakjam már ki egy ilyen oldalra még a végzettségemet is, mert a kérdés nem erre vonatkozott...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!