Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, hogy ne kelljen visszafogadnom?
A barátom sokat segített nekünk az elmúlt évben, mert vettünk egy házat és munka idején kívül, apukámmal együtt kipofozták.
Nagyon hálás voltam/vagyok, de ahogy elkészültünk csináltunk egy házavató bulit, (múlt szombaton), akkor a párom hamar becsípett elaludt, majd hajnalba táncoltam egy barátnőm ismerősével és meglátott azóta ment a vita, tegnap este összevesztünk nagyon csúnyán, és megütött, bocsánatot kért, ígérgetett fűt-fát, ma reggel azonban összeszedtem a cuccát és elküldtem és most azzal zsarol, hogy nem tehetem ezt meg mert ő azért segített, hogy mi itt együtt fogunk élni és ha tudja hogy ahogy elkészül kirakom nem segít, meg ilyenek....
Nem érti meg, hogy a pofon miatt akarom hogy elmenjen! Azt mondja az semmi és nem lesz többet (csak hogy egyszer egy buliban részegen megütött már- akkor fél évet külön voltunk de megbocsátottam, mert részeg volt ennek már 6 éve, és most megint...) anyámék beengedték, most megint ott van fenn a szobába, és heréskedik, nagyon haragszok rá nem bírok rá se nézni. Mit tegyek, hogy kirakjam? A szüleim belevonása nélkül!
Pedig jobb lesz, ha bevonod a szüleidet, mivel a te szavad a pasinak semmit sem ér. Kétszer megütött, már az első után ki kellett volna dobni, de itt a bizonyíték, hogy mindig van második és sokadik pofon.
A szüleidnek mond el ezeket, nem hiszem, hogy dzívesen látnák a lányuk bántalmazóját a saját házukban. Határozottan meg kell mondani, hogy ne jöjjön többet ide. Ha arra hivatkozik, hogy azért nem akar menni, mert ő is dolgozott a házban, akkor fizessétek ki.
De ami a legfontosabb, egyedül be próbáld meg kidobni, mert amilyen agresszív még újra megüt.
kezdjetek építkezésbe és az alapozásnál véletlenül essen bele a gödörbe és már mehet is a gyorsan kötő beton :)
am mondd el szüleidnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!