Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek gyanakodnom kellene a megcsalásra?

Figyelt kérdés
Fél éve vagyunk együtt a párommal. Igazából még nem adott rá okot, hogy kételkedjek benne, de az anyám szerint hülyére vesz engem teljesen és ki kellene már nyitnom a szememet. Ezt leginkább azokra az esetekre érti, amikor a párom elmegy 2-3 napra üzleti ügyeket intézni. Van, hogy ez néha külföld is (Horvátország, Szerbia). Viszont nem mostanában jöttek ezek elő, még amikor csak ismerkedési fázisban voltunk, vagy nagyon a kapcsolatunk elején, akkor is ment ilyenekre (az üzleti ügyeibe annyira még nem avatott be, persze ha kérdezgetem akkor válaszol, de nem is akarom faggatni túlságosan). És amikor ilyen utakon van, abban a 2-3 napban nem is nagyon beszélünk, nekem ez sem lenne olyan szemetszúró, mert nyilván sok az intézni való, azért megy és nem azért, hogy velem telefonálgasson. Egyébként ilyen alkalmak kb. havonta 1-2-szer vannak. Szerintetek is túl naiv vagyok és egyáltalán nem üzletelni jár ilyenkor? (Egyébként más gyanús jelek nincsenek, telefonhívások, sms-ezések meg ilyenek). Mit gondoltok?
2012. júl. 16. 12:14
 1/7 anonim ***** válasza:
Azt, hogy egyszer kérdezd meg, mit csinál az üzleti útjain... és ne bonyolítsd tovább..
2012. júl. 16. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Azt gondolom hogy az anyák mindig féltik a gyerekeiket. A leírtak alapján szerintem nem csal meg téged. De persze én ezt biztosra nem tudhatom... Ha pedig végképp azt hiszed megcsal, akkor menj el a munkahelyére és kérdezd meg a főnökét.
2012. júl. 16. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 Hanariko ***** válasza:
Most ezért miért lennél naiv? Ha nem ad más jelet, akkor szerintem semmi gond, majd ha esetleg sűrűbben kimaradozik és az együtt töltött időben sem olyan "akítv" meg vidám meg minden, akkor kezdhetsz gyanakodik. Van aki így dolgozik ebben így még semmi különös nincs.
2012. júl. 16. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Kérdezd meg pontosabban hogy mivel foglalkozik, esetleg kérdezd meg hogy nem jöhetsz vele legközelebb, mert még nem voltál szerbiában..

Szerintem, legfejebb egy másik családja lehetne ott, de az nagyon valószíntelen, magyarúl nagyn dúrva lenne, ha úgy lenne.

2012. júl. 16. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Az ördög sosem alszik, de csak azért, mert anyukád ezt mondja, én még nem gyanakodnék, főleg ha neked magadtól eszedbe sem jutna ilyesmi a viselkedése alapján. Ugyan miért ne járhatna szimplán ügyeket intézni? És ha tényleg annyira elfoglalt ilyenkor, hogy csak hébe-hóba tudtok beszélni?

Én bizony beszélnék vele ezekről az aggályaimról, mert neked anyukád a füledbe tette a bogarad, úgyis innentől kezdve nem fogsz megnyugodni addig, amíg nem beszéltek róla. Fél év alatt már lehet olyan szinten a kapcsolatotok, hogy ezekről a dolgokról lehet beszélni.

És megkérdezném anyukádat is, hogy csupán erre alapozza-e a feltételezéseit, vagy egyéb jeleket is lát, amiket te a szerelemtől elvakultan esetleg tényleg nem veszel észre!

2012. júl. 16. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Azért mert anyukádék idejében nem volt az hogy reggelizek Budapesten, megebédelek Párizsban, majd vacsorázok Oslo-ban és holnap indulok Prágába...


Fogalmuk nincs milyen élet ez. Én ezt csinálom már lassan 6 éve! A feleségemnek a kapcsolatunk legelején elmondtam mit csinálok, természetesen beszélünk utazás közben is, de nem lógunk a telefonon... Max amikor indulok a reptérről vagy érkezek egy reptérre felhívom beszélünk, minden rendben indulok ide-meg oda...


A párom látja hogy szeretem a munkám, nem féltékeny nem szól bele.. Ennyi!

2012. júl. 17. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Szerintem ezzel így önmagában semmi gond nincs, anyukád csak félt téged.


Ma már elég gyakori, hogy az ember elutazik a munkája miatt, én is van, hogy nem tudom, hogy épp az ország (esetleg Európa) melyik részére utazom holnap, mert nálam ráadásul ezek az utak hirtelen jönnek. Ne féltékenykedj feleslegesen, az megmérgezi a kapcsolatot.


24/N

2012. júl. 28. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!