Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit csináljak, hogy megbocsásson?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak, hogy megbocsásson?

Figyelt kérdés
Van alakulóban egy kapcsolatom. Mind ketten bejövünk egymásnak és szóba jött már a tali is. Amikor ott lett volna a lehetőség, hogy most akkor talizzunk, néha néha pont dolgom volt, és le kellett mondanom a talit. Vagy pedig kitaláltam valamit, mert féltem! Na persze jól kijöttünk egymással, jókat beszélgettünk, hülyültünk. (Na persze ekkor még személyesen nem beszélgettünk, de össze futottunk már a suliba). És egyik este elmentem a barátaimmal bulizni, és kicsit sokat ittam, smároltam is egy sráccal. Másnap mindent elmondtam neki, és féltékeny volt, és itt romlott meg a kapcsolatunk, minden nap csak vitatkoztunk. És volt pár dolog amit elhallgattam előle. Nem volt szép tőlem. De később minden elmondtam neki. És még inkább romlott a kapcsolatunk. Nem tud meg bízni már bennem, de nagyon szeret. És mostanában ő halogatja a talikat! Kb már 1 hónapja vitatkozunk. Nagyon megbántam mindent, és helyre szeretném hozni a dolgokat.Most mit tegyek? Mit kéne tennem, hogy megbízzon újra bennem? Segítsetek légyszíves. Előre is köszönöm azoknak akik veszik a fáradtságok, hogy tanácsot adjanak nekem!
2012. júl. 10. 22:40
 1/10 anonim ***** válasza:
Kérj bocsánatot, ha tudod hol lakik akkor menj oda és személyesen előzetes bejelentés nélkül.
2012. júl. 10. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Csak és kizárólag személyesen beszéld ezt meg vele. Neten ne is próbálkozz... próbáld lebeszélni vele a találkát, mondd meg neki, hogy tényleg fontos lenne találkozni. Amíg ezt nem beszélitek meg teljesen (nem sértődtök be a beszélgetés közepén, és hagyjátok ott egymást) addig csak veszekedni fogtok. Ja és csak őszintén, még mindig jobb a fájó igazság, mint hazudozni meg félrebeszélni.
2012. júl. 10. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Hát én ezek után már kidobtalak volna. Ez még attól is sok lenne akit nagyon szeretek. Még ha életem szerelme csinálná ezt akkor is. Vannak olyan emberek akik mindent megbocsájtanak a másiknak, mert annyira szeretik őt hogy nem tudnak nélküle élni. Szerintem a fiúd jobbat érdemel nálad. Már bocs. Amikor smároltál egy másik sráccal akkor már együtt voltál a jelenlegi fiúddal? Mert ha igen akkor ez már nálam a megcsalás kategóriába tartozik. Bár figyelembe véve hogy ittál talán egy kicsit érthető hogy mással smaciztál. Készíts neki valamit amivel kifejezed hogy mennyit is ér neked a fiúd. Ezt tanácsolom.
2012. júl. 10. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Nem! Nem voltam együtt vele.És hát tudom, nem kellett volna! Meg bántam nagyon! És köszönöm a tanácsotokat.
2012. júl. 10. 23:33
 5/10 anonim ***** válasza:
Ha nem voltál együtt vele akkor kár volt elmondani neki. Még ha le is feküdtetek volna az nem tartozik a fiúdra, szóval hiába sértődött meg. Ez miatt ne bánkódj.
2012. júl. 10. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Hát de akkor is bunkózik velem, és annyira rosszul esik, olyanokat vágott a fejemhez. De egyébként szerintem sem kéne ilyennek lennie.. mert nem voltunk együtt!!
2012. júl. 11. 00:01
 7/10 anonim ***** válasza:
Azért amit te tettél az durvább annál mint hogy bunkózik veled. Szóval szerintem ezt megérdemled. Inkább örülj hogy nem szakít veled. Mi volt az a pár dolog amit elhallgattál előle?
2012. júl. 11. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Csak annyit, hogy kikkel beszélgetek.. az zavarta ha más fiúkkal beszélgetek, de azokkal a fiúkkal, csak is barátok vagyunk semmi több!
2012. júl. 11. 11:28
 9/10 anonim ***** válasza:
Akkor nem értem hogy mi a baj. Lehet hogy a csók után már annyira nem bízik meg benned hogy az is zavarja ha fiúkkal beszélgetsz.
2012. júl. 11. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Valószínű.
2012. júl. 11. 13:48

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!