Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Érdemes lenne érte küzdeni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érdemes lenne érte küzdeni vagy hagyjam?

Figyelt kérdés

2 hónapig ismerkedtem egy lánnyal, eleinte nem vettem túl komolyan az egészet, mert voltam benne biztos, hogy kell-e nekem távkapcsolat. Kb. 4 hét után zúgtam bele és fontos lett számomra. Ekkor viszont úgy néz ki, hogy már késő volt. Ekkortájt kezdett megnyílni egy másik pasinak, de közben velem találkozgatott és egyre szorosabbá vált a viszonyunk. Miután megtudtam, hogy más is van a képben elmondta, hogy nem tud dönteni közöttünk és nagyon rosszul érzi magát emiatt, ezen kívül nagyon kedvel meg jó embernek tart.

Végül nem engem választott arra hivatkozva, hogy az elején nem mutattam ki teljesen, hogy mit akarok tőle.


Nem tudom, hogy összejött-e a másik pasival, de elég nagy köztük a távolság.


Azt kérdezném, hogy ha az a kapcsolat nem működne, akkor kifejtsem-e neki, hogy milyen fontos lett nekem ő és küzdjek érte, vagy teljesen esélytelen a dolog? Megalázni nem akarom magamat, de mióta nem láttam őt, nagyon kivagyok, és borzasztóan érzem magam.


2012. júl. 3. 12:36
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
1 probat meger
2012. júl. 3. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Egyébként le is feküdtünk egymással és láttam rajta, hogy jól érzi magát velem. Azt hitte, hogy én csak elvagyok vele és semmi több, mivel ő komoly kapcsolatot akart és ezt nem látta rajtam, így inkább azt javasolta, hogy hagyjuk most ezt.
2012. júl. 3. 12:40
 3/11 anonim ***** válasza:
Most komolyan kell egy olyan nő, aki 2 hónapig ismerkedik párhuzamosan két sráccal, le is fekszik velük (ismerd be, hogy nem csak te voltál, ne keress kifogást), és utána meg nem téged választ? Ennyire nincs senki normális körülötted? Nézz már körül jobban! L28
2012. júl. 3. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Én ezt a csajt a helyedben hagynám ,azt sem tudja eldönteni, hogy melyikőtök kell neki, ezek a csajok használnak ki mindenkit ... :/ Ráadásul le is feküdtetek, akkor nem nagyon fogtad meg őt ... csak elvolt veled, az elég nyilvánvaló ...
2012. júl. 3. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Nem tudom, hogy a másikkal lefeküdt-e, nekem azt mondta, hogy nem, de akár még meg is történhetett. Nem tudom.

Azért az durva lenne, ha velem lefekszik, aztán 3 napra rá, meg a másikkal.


Nem tudom, hogy gondoljam-e magamat hibásnak emiatt, mert az elején (4 találkozás) tényleg nem tudtam, hogy mit akarok tőle. És elmondása szerint neki ebből lett elege.


Bele vagyok esne nagyon. 3 hete szarul vagyok emiatt.

2012. júl. 3. 12:50
 6/11 A kérdező kommentje:

Azt azért hozzá kell tenni, hogy vele nem találkozgatott.

Egyszer elment vele bulizni, hozzájuk mert megígérte neki már régen. Még előttem. Aztán ott aludt nála. Innen nem tudom a részleteket.

2012. júl. 3. 12:57
 7/11 okoska31 ***** válasza:

ha ott aludt, akkor sanszos, hogy szex is volt. nyugodj bele.

szerintem messziről kerüld a csajt.

nekem az exem 3 év után(!) megcsinálta azt, hogy este, majd reggel még velem szexelt, aztán a 10 óra múlva este már mással. (szintén 3 hónapig párhuzamosan futtatott minket - bár én nem tudtam róla...)

2012. júl. 3. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 okoska31 ***** válasza:

ja, és állítása szerint (persze azt mond, amit akar) akkor feküdt le a sráccal először.

volt egy 2 havi mosolyszünet köztünk, amikor pihentettük a dolgokat - közben udvarolt neki más srác, csináltak közös programokat.

2012. júl. 3. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

És te mit tettél?!


Azt mondta, hogy megesküszik, hogy tényleg nem volt semmi, mert akkor még hozzám vonzódott. Ráadásul a srác elvileg nagyon berúgott.

2012. júl. 3. 17:01
 10/11 anonim ***** válasza:
Ha nem volt semmi közöttük, nem találkozgattak és még hozzád vonzódott, akkor mégis hogy kötött ki nála? Légy már reális! Épp eléggé hülyítettek már idáig is. 3 nap alatt két srác? Nem akkora ügy már manapság!
2012. júl. 3. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!