Miért bánt mindig azzal, hogy egyetemistaként nem dolgozom?

3 éve vagyunk együtt,együtt is élünk a szüleim által vett lakásban (ami még másoknak is ki van adva albérletbe rajtunk kívül). Jövőre fogok végezni,de egyfolytában azt sulykolja, hogy tiszta szégyen hogy 22 évesen nem dolgozok. Most augusztustól lesz a kötelező féléves szakmai gyakorlatom, utána júniusban ha minden jól megy,államvizsga és utána már dolgozhatok látástól Mikulásig. Gimi alatt 1 nyarat,illetve 2 éve egy szakmai helyen szintúgy 1 nyarat végigdolgoztam,de szerinte ez semmi,mert más már 14 éves kora óta dolgozik. Viszont a szüleim meg 2 éve is alig akarták "engedni" hogy dolgozzak,mert szerintük most még a tanulás a dolgom. Év közben is dolgoztam volna,de azt mondták hogyha emiatt nem sikerül tantárgyam és csúszok, akkor annak nem lesz jó vége...

Igazából kb sírni lenne kedvem,mert egyik fél sem ért meg, sem a szüleim, sem a barátom. Szakmai tapasztalatot kicsit már szerencsére szereztem,meg még fogok is államvizsga előtt,de úgymond másféle munkára (gyári) nem vagyok rákényszerülve. Ti mit tennétek,ha ebben a helyzetben lennétek? Elég rosszul esik,hogy úgymond "jó" dolgom van,de a barátom kb. lenéz ezért...