Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerelem első látásra, vagy inkább fokozatosan kialakuló vonzalomból lesz jobb kapcsolat?
22 vagyok, nemrég jöttem össze egy fiúval (szintén 22). A kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy mindketten vonzalmat éreztünk a másik iránt, majd megbeszéltük, hogy akkor jöjjünk össze hivatalosan (ha valaki rákérdez, megmondjuk nekik, hogy járunk, barátom/barátnőmként emlegetjük a másikat a háta mögött, ha épp szó esik róla). Én még nem érzem magam szerelmesnek és ő sem, de jól elvagyunk együtt. Még meg kell jobban ismernünk egymást. Szex egyelőre nincs közöttünk, csak randizni szoktunk, minden nap váltunk minimum pár szót telefonon/neten, ha épp nem is érünk rá találkozni.
Előtte mindketten laza, testiségen alapuló kapcsolatot folytattunk mással, de azt felszámoltuk, miután megtetszettünk egymásnak.
A baj: az egyik legjobb barátnőm szerint ez így nem lesz jó, mert igazán boldog párkapcsolat mindig csak nagy első látásra szerelembe eséstől van. Ő mindig olyan fiúkkal volt együtt, akikkel a kezdetektől fogva mondogatták egymásnak, hogy szeretlek, és a kapcsolatuk elején is minden nap sok-sok időt töltöttek együtt. Szerinte az én kapcsolatomnak nagyon könnyen véget vethet egy váratlan találkozás valakivel, akibe komolyabban belezúgunk, nem pedig ilyen lassacskán szépen ismerkedünk. Emellett facebook-ra se írtuk ki, hogy együtt vagyunk, ami a barátnőm szerint a fiú komolytalanságára utal. Őszintén szólva elbizonytalanodtam, kicsit belém ültette a parákat is a barátnőm, kezdek aggódni, hogy aféle "inkább vele mint egyedül" barátnő vagyok csak a srácnak...
nektek mi a véleményetek?
Tulajdonképpen mind a kettő kapcsolat jól működhet, s nem attól függ, hogy milyen módon kezdődött, hanem attól, hogy hogyan folytattátok.
Valakibe, csak akkor lehetünk igazán szerelmesek, ha teljes mértékben meg tudjuk ismerni, s ebből szerintem neked is leesett, hogy a szerelem első látásra címszó alatt felsorakoztatott mondatok mögött, csak testi vonzalomról beszélhetünk, de már ahogyan a korábbiakban is megemlítettem egy komoly kapcsolat is ki tud belőle fejlődni.
Az, hogy a barátnőd egy ragaszkodó pics@, aki még nem jött le a rózsaszín felhők közül.
Semmi okod az aggodalomra. A kezdeti vonzalom bőven elég. Én kirohannék a világból, ha egy csaj 3. találkozáskor kijelentené hogy szeret.
22/f
"A baj: az egyik legjobb barátnőm szerint ez így nem lesz jó, mert igazán boldog párkapcsolat mindig csak nagy első látásra szerelembe eséstől van. Ő mindig olyan fiúkkal volt együtt, akikkel a kezdetektől fogva mondogatták egymásnak, hogy szeretlek, és a kapcsolatuk elején is minden nap sok-sok időt töltöttek együtt."
Nos, ha azok igazán boldog kapcsolatok lettek volna, akkor nem kellett volna kilépni belőlük:D
Vőlegényem első látásra belém esett (állítása szerint). Nálam fokozatosan alakultak ki az érzelmek.
Boldogok vagyunk :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!