Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális, hogy így viselkedik az exem?
Életem első pasija. 13 éves korom óta ismerem, 14 voltam, amikor összejöttünk, ő 18. 1 év után lett egy autóbalesete, amit pár csonttöréssel megúszott. Rá jó félévvel még egy autóbalesete volt, ahol már a feje is megsérült, és kómában volt.
Azóta nagyon megváltozott, nagyon sokat ordibált velem jelentéktelen dolgokon (pl: amikor nála aludtam azért is kiabált, hogy a távirányító miért nem a DVD lejátszó tetején van, és miért az asztalon), megesett, hogy meg is pofozott, pedig semmi rosszat nem tettem. Volt, hogy az orrom vérzett, vagy a szám felszakadt, úgy megpofozott, kezemet megszorította úgy, hogy a nyoma megmaradt. Tudni kell róla, hogy 198 centi és izmos alkat, én pedig 160 centi.
Múlt júniusban szakítottam vele, de még mindig keresi a kapcsolatot velem. Legutóbb az unokatesójánál voltam, meglátogatni a picit, és megjelent az exem. Kb 20 perc után elvesztette a fejét, ordibált. Kimentem az erkélyre rágyújtani, mire utánam jött, és úgy megszorította a kezem, hogy a cigi a lábfejemre esett, és megégett.
18l
Valószínűleg megsérült valami az agyának egyik területén, érdemes lenne elmennie neuropszichológushoz, mert az különböző tesztek után meg tudná mondani, hogy hol sérült az agyterület.
Mert ez igy nem normális, vagyis inkább ugy mondanám, hogy ez már patolgógiás, és nem egészséges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!