Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez visszahódítási kísérletnek minősül?
Figyelt kérdés
Tehát.A volt barátommal 3/4 évig voltam együtt, aki amúgy az osztálytársam. 2 hónapja szakítottam vele, mert megismertem egy másik fiút egy akkori utazás alkalmával, akivel nagyon jól kijöttünk, passzoltunk, tetszettem neki, ő is nekem. Mikor innen hazaérte, nagyon összevesztünk a barátommal és hirtelen felindulásból szakítottam vele. Ez nem volt viharos szakítás. A dunaparton történt és én sírtam el magam.Rá pár hétre összejöttem az említett fiúval. Ez alatt az idő alatt nem igazán kerestük egymás társaságát a volt barátommal, mert mielőtt vele összejöttem legjobb barátok voltunk és bár megbeszéltük, hogy a szakítás után is megpróbálunk barátok maradni, nem tudtam hova tenni a helyzetet. Aztán elmentünk osztálykirándulásra, ahol éjjel a fák alatt beszélgettünk és elmondta, hogy tényleg nem haragszik. Ez volt kb 2,5 hete. Ez után már újra beszélgettünk néha egy keveset. Aztán az új barátom kezdett eltünedezni és végül vasárnap egy emailben szakított velem.... Beszéltünk kedden 2 órát volt barátommal.Ilyen nagyon ritkán volt. Aztán Szerdán Megint 3 órát ami közben szóba került, hogy miért voltam olyan szomorú a suliban. Elmondtam neki a szakításos dolgot de csak nagy vonalakban, mert nem akartam pont az ő orrára kötni. Próbált jó kedvre deríteni. Aztán egyszer csak megkérdezte, hogy lenne-e kedvem szombaton meginni vele egy kávét vagy ilyesmi. Az óta mindig mond valami kedvességet és az iskolában is úgy viselkedik velem mint amikor először próbált "megkörnyékezni". Még azt is mondta hogy menjek át hozzájuk újra, megmutatja a helyeket amiket még akkor ígért mikor együtt voltunk és viccesen felajánlotta hogy menjek ki vele olaszországba a félmaratonjára:D Persze igent mondtam a szombatra, mert nagyon szeretem a stílusát és tényleg hiányoznak a beszélgetéseink, akár randi akár nem. De azért érdekelne, hogy Ti mit mondtok. Lehet, hogy megpróbál visszahódítani, vagy csak barátkozik? L16
megpróbál vissza hódítani ,de mondjuk ahhoz te is kellesz meg ha elfogadtad a szombatot akkor gondolom nincs ellenedre 18F
2012. jún. 1. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
6/11 A kérdező kommentje:
Ez az elsőnek szólt.
2012. jún. 1. 21:18
7/11 anonim válasza:
Szerintem is vissza akar hódítani.
2012. jún. 1. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
8/11 A kérdező kommentje:
Hát nem azzal a céllal megyek el, hogy mindenképp még jobban magamba bolondítsam, de ha sikerülne visszahódítania, ami nem lenne nehéz valljuk be, valószínűleg bele mennék a 2. esélybe, mert már tudjuk mi volt rossz és min kéne változtatni.
2012. jún. 1. 21:20
9/11 I am God válasza:
Várjál már te lány! Milyen második esélybe mennél te bele, amikor a ´leírtak alapján, te nem bírtál a véreddel, és más csávóval akartad kikormoltatni a lukaidat. Az "exed" nem tehet róla, és mellesleg elég magadnakvaló vagy, hogy otthagysz valakit egy másikért, és amikor pofáraesel, akkor visszapártolnál. Jobbat érdemel nálad a srác. Ez az én véleményem.
22/F
2012. jún. 2. 03:00
Hasznos számodra ez a válasz?
10/11 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó kommentáló!
Ez nem teljesen így van. Nem a fiú miatt hagytam ott a volt barátom. Mielőtt elmentem nyaralni, már az azt megelőző egy hónapban is sokat veszekedtünk, sokszor ő akart szakítani, de aztán mégsem tette. Nem tudtuk pontosan mi volt a probléma és ezt a kapcsolatunk sinylette meg. És mikor hazaértem az utazás után, nem a legjobb volt, hogy 2 hete nem láttuk egymást és rögtön egy hatalmas veszekedéssel kezdtük, és akkor szakítottam vele. És csak hogy tudd, ennek semmi köze a szexhez, mert még szűz vagyok -.-
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!