Jól tettem, hogy szakítottam?

Úgy megbántam az egészet.:(

Pár hónapja mondta a barátom, hogy nagyon szeret engem, hihetetlenül jól érzi magát velem, de maga se érti miért, nem olyan szerelmes belém, pedig tényleg méltó vagyok rá. Tudom, hogy ezeket nem csak úgy mondta, mert már ott tartott a dolog, hogy eljegyezzük egymást, tényleg úgy éreztem, hogy megtaláltam a másik felemet. Csak ez a gondolat engem mégis úgy bántott, mióta mondta, (pedig én sem vagyok annyira szerelmes), folyton ezen rágódtam, hogy nem szeret, nem szeret. Aztán tegnap nagy nehezen sikerült meggyőznöm, hogy akkor így boldogtalanok leszünk, mert egyszer igazán belezúg majd valakibe, és akkor annyi mindennek, ha megtapasztalta ezt az érzést. (eddig nem volt senkibe szerelmes, és azt hitte, hogy ő ilyen, de most meggyőztem, hogy olyan nincs hogy valaki "nem szerelmes típus") Talán azért csináltam az egészet, hogy kierőszakoljam, hogy soha senki mást nem fog szeretni, nem kell emiatt aggódnom, de sajnos nem ez történt. Mondta, hogy lehet, hogy igazam van, ebbe még bele se gondolt eddig. Ez úgy szíven ütött, hogy közös cél és motiváció hiánya miatt szakítottam vele. Nagyon megdöbbent, (én is) nagyon sokáig próbált győzködni, hogy ne tegyem, de engem mégis bánt ez a dolog, hogy nem szerelmes. Annyira szomorú vagyok, hogy el se tudom mondani. Olyan hirtelen jött:( Azon kívül, hogy bántott ez a gondolat, semmi gond nem volt a kapcsolatunkban, nagyon jól éreztük magunkat, és máris hiányzik. Kérlek nyugtassatok meg, hogy jobb ez így, mert alig tudom elhinni.:( 20L