Hogyan tettétek túl magatokat egy ilyen szakításon?

Bízom benne, hogy az idő megoldja, más nem tudja. Mindenféle érzéseken túl vagyok: szeretem, én rontottam el, minden az én hibám. Aztán az a szemét, az a büdös k.urva (július óta ismeri az exemet, szóval pontosan tudta, hogy velem van). Aztán meg az, hogy ennyi évet nem felejt el senki csak úgy, tehát itt mindenki át van verve, én is, a csaj is, leginkább saját maga. Na akkor elkezdtem sajnálni, hogy nem látja, nem vállalja a saját érzéseit, hanem belemenekül valamibe helyettük. Aztán az önsajnálat. Igazából olyan érzelmi viharok vannak, hogy szavakkal nem lehet leírni, közben megébredve a bömbölés, hogy nem tudok mellé bújni, aztán a következő gondolat, hogy milyen kemény, hogy ennyi időn teljesen simán ugyanolyan rutinból húz magához egy másik lányt, mint engem.

Szóval tényleg váltakoznak a mindenféle érzések, de azt hiszem így három hónap után talán már érzem, hogy egyre kisebbek ezek a hullámok, nyilván egyszer csak majd lecsengenek. Csak akkor ki ne találja, hogy meggondolta magát.

Nekem kicsit más a történetem, igazából én dobtam ki a volt menyasszonyomat, mert lebukott, hogy félrek*rt. Szerintem az ilyesmi egy életre szóló seb az ember lelkén, még ha egy idő után el is tudja temetni mélyre. Már másfél éve történt, de ha rágondolok, még mindig eláraszt a düh és keserűség. Azóta sem volt normális kapcsolatom..

30/F

Hogy mit éreztem? Azt asszem nehéz lenne itt kifejteni. Mindent éreztem, amit még soha kb. Az én rontottam el dolgon már túltettem magam, mert nem én vagyok a hibás. Egy csöppet sem arányos a hibámmal ez a "büntetés". Féltékeny csak akkor voltam, mikor megtudtam, hogy van ez a lányka. Meg néha ha belegondolok, hogy őt is úgy öleli, őt is úgy csókolja .. bár ilyenkor inkább elkap az undor. Csak reménykedem, hogy közben rám gondol, és folyton azon van, hogy kiűzzön a fejéből : ) Mert mindenki ott lesz felejthetetlen, ahol el akarják felejteni ..

A reggelek a legrosszabbak, borzasztó az álomvilágból visszacsöppeni a valóságba. Van az ébredés után kb 1-2 perc, mikor nem jut eszembe, hogy milyen helyzetbe vagyok, de ahogy tisztul a kép, egyszer csak rámszakad minden .. Na az szörnyű. Reggelente mindig fulladok a wc-n (kezdetleges asztma), szóval hányni is szoktam.

Jelenleg sajnálom, mert nem lett jobb a helyzete, én meg úgy érzem, hogy ismét én nyertem. Nagyon hozzászokott bizonyos dolgokhoz, amit a másiktól nem fog megkapni, és már kezdődnek is a problémák. Nem hiszek a "ha szereted, azt akarod boldog legyen, akár mással is" dologban, élvezem ezt a kárörömet. Megmondtam neki, hogy visszakapja az élettől, és lám, így is lesz.

Másfél hónapja szakítottunk 4 év után.

Én nagyon belevetettem magam az ismerkedésbe, de egyelőre senkit nem akarok hitegetni, és ezt meg is mondom nekik, tudják milyen helyzetben vagyok. Akit igazán érdeklek, azt ez nem rettenti vissza. Az önbizalmamnak mindenképpen jót tesz, új embereket ismerek meg, és leköti az időm. Ha te még nem tetted, mindenképpen ajánlom, nagyon sokat segít.

Nem érzem úgy, hogy túlléptem volna, még mindig várom, hogy visszajöjjön, csak nem tudom hogyan kezelném.