Mindenki az első szerelme elvesztése után úgy érezte, belefog halni a nagy szomorúságba?

Nekem minden szerelmem elagyása ilyen. Én egy olyan faszi vagyok, akinek minimum háromnegyed év kell (nem zsámolom, nem kell aggódni ,de átlag ennyi vagy inkább egy év kell, mire azt mondom a másiknak ,hogy szeretem és úgy is érzem). Szóval az én esetem ezért nehezebb. Lehet hogy mélyebben tudok szeretni ,de a pofáraesés is nagy. Eddig háromszor voltam igazán szerelmes. 27F

Én is így vagyok. Ki tudja h egyáltalán újra belém tud-e szeretni. De ha egyszer sikerült,és 4évben boldogok voltunk,akkor másodszor is menni fog,főleg úgy ha tényleg teljesen odateszem magam. Csak idő még addig!

Bizonyára bennem van a hiba, de én nem tudok ilyen szinten szenvedni senki miatt. Egyszerűen nem engedem meg, hogy bárki is ilyen mértékben belépjen az életembe, hogy minden tőle függjön, és ha esetleg vége a kapcsolatnak, azt érezzem, vége a világnak... Szerintem ez nem egészséges.

Nem! Ha az első pár napban érzi azt, ohgy vége a világbnak, de utána próbálja magát túltenni, az egészséges! Aki megy és zsarolja, fenyegeti a másika,t na az beteges (bár ekkor sosem beszélhetünk szeretetről).

Talán nálam azért nem volt egy icipici szenvedés sem, mert én minden szakítás után egyből összejöttem valakivel, hogy felejtsek és könnyebben túltegyem magam rajta. Na nem arra kell gondolni, hogy egyből bemásztam más valaki szájába-ágyába, egyszerűen csak egyből találkozgatni kezdtem másokkal, és így teljesen elvonták a figyelmemet a szenvedhetnékemről. Persze ehhez az is kell, hogy ha én egyszer azt érzem, vége, akkor egy pillanatig nem gondolkodom azon, hogy újra kéne kezdeni.