Távkapcsolat után! Mire figyeljünk oda? És csak normális válaszokra vagyok kíváncsi.

Én is azokat tudom erősíteni, akik azt mondják, hogy a távolságban azért egy kicsit más kép él bennünk a párunkról. Minél több időt töltötök együtt, annál könnyebben és annál egyértelműbben előjönnek a hibák, meg a hiányosságok, a nehézségek. Én is éltem távkapcsolatban 2 évet, és a 2 év alatt egyetlenegyszer volt arra példa, hogy egy teljes hetet kettesben tudtunk tölteni, mert az én szüleim elutaztak, s ő arra a hétre följött. Hát, szerintem az egész kapcsolatunk alatt nem vitáztunk annyit, mint azalatt az egy hét alatt. Pedig tényleg szerettük egymást. Nos, ha nekünk 1 hét alatt kijöttek ezek a problémák, el sem tudom képzelni, mi lett volna 1 hónap alatt... Szerintem rövid időn belül vége lett volna a kapcsolatnak.

Szóval kell együtt tölteni időt. Nem azt mondom, hogy költözzetek össze véglegesen, mert szerintem is nagy lépés lenne még 20 éves kor alatt, (de még alig fölötte is), de szerintem ez a nyári dolog jó lehet. Azalatt úgyis kiderülnek a dolgok. S ha működik, legalább tudod, hogy jó lesz vele együtt élni, rá gondot viselni később is. De ha az ellenkezője történik, akkor legalább nem fogod azt érezni, hogy fölöslegesen vesztegetted az idődet valakire, aki meg sem érdemelte.

Én most egy viszonylag friss kapcsolatban vagyok benne, most leszünk csak 2 hónaposak a napokban, de már elég sok időt töltöttem náluk, bemutatott a családjának, és jól éreztem magam. Apránként fogom őt "megismerni", hogy milyen "lakva", mert nem akarom sem elsietni, sem elhamarkodni a döntést.

Sok sikert kívánok neked!

25/L

Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam... De mi is rendszeresen találkoztunk, kezdetben még csak 2 hetente, aztán meg hetente, mivel ő feljárt Pestre tanulni egy tanfolyamra, s az mindig szombatonként volt. Így előtte pénteken jött, nálunk aludt, tőlünk ment a tanfolyamra, s utána visszajött még, vagy találkoztunk a városban. Nyaralni is volt velünk, meg én is többször több napot töltöttem náluk, csak ezekben az időkben sosem voltunk teljesen kettesben, mert rajtunk kívül mások is voltak a házban/lakásban. S csak az az egy hét volt olyan, amikor tényleg magunk voltunk. Viszont nem rögtön azután szakítottunk, hanem több hónapra rá. Az valahogy november tájékán volt, s a szakításra következő év nyarán került sor. Az pedig csak kis részét képezte.

Elhiszem én, hogy ti rendszeresen találkoztok, de azért más hetente egy hétvégét együtt tölteni, alkalmazkodni egy komplett család szokásaihoz, mint több napot egyhuzamban kettesben...

Bennem nem az volt, hogy jó lett volna együtt lakni, hanem az, hogy ezek a problémák hamarabb is kiderülhettek volna. Alapvető dolgokon vitáztunk össze... Hogy egy egyszerű példát említsek: ő teljesen máshogy készítette el a vacsorát, mint ahogy én csináltam volna. Más fűszerezéssel, más sorrendben, más körettel, stb. S több ilyen apróság volt. Hétköznapi dolgok, amik berögzült szokások... Ezeket pedig nehéz lett volna levetkőzni, vagy változtatni rajta... Ez ugyanolyan, mint hogy valaki szappannal szeret mosakodni, más meg tusfürdővel. Nehéz váltani... Ő pedig nem volt túl készséges a kompromisszumokban.

A mostani kapcsolatomban ezek teljesen máshogy vannak. Az ilyen apró dolgokban is nagy az egyetértés, meg kölcsönösen kiegészítjük egymást. Én pl rühellek ágyneműt cserélni, de szívesen beágyazok. Ő nem szeret vasalni, ellenben szívesen mos. Én felporszívózok minden további nélkül, ő portalanít. Sorolhatnám még tovább ezeket a dolgokat...

De mindezzel együtt azt mondom, hogy sok kettesben töltött idő kell egy jó kapcsolathoz, élet-társi viszonyhoz. (Direkt írtam kötőjellel)

Bocs, hogy hosszú voltam.