Együtt élnétek egy olyan emberrel akibe nem vagytok szerelmesek, viszont nagyon szeretnétek mint embert és végtelenül tisztelnétek és felnéznétek rá?

egy lakásban élni vele, úgy hogy nincs semmiféle testi kapcsolat?

úgy igen, persze

NEM. Mert egy ilyen emberrel soha nem lenne meg az a tűz, max. langyos víz lenne, annál meg az egyedüllét is jobb.

Na de tegyük fel hogy mégis összejövünk mert rettegünk az egyedülléttől, szeretetéhségünk van mert mi magunk nem vagyunk képesek eléggé szeretni önmagunkat + rettegünk attól hogy magányosak maradunk egész életünkben (legbelül nem hisszük hogy elég jók lennénk bárkinek is, nincs önbizalmunk) és vajon mit fognak szólni mások (újabb bizonyíték a rossz önértékelésre - csak egy önbizalom-hiányos ember akar ilyen szinten megfelelni másoknak, hogy mások miatt jöjjön össze valakivel).

Szóval feladjuk a boldog párkapcsolat iránti vágyunkat hogy megfeleljünk másoknak. Az elején még el vagyunk, talán még jól is érezzük magunkat együtt, de aztán ahogy egyre jobban megismerjük a másikat fokozódik az érzés hogy én ezt az embert nem szeretem (lehet hogy tisztelem de attól még nem szeretem őt szerelemmel) és hogy mit keresek én mellette (ez akkor is előjön amikor ténylegesen boldog és szerelmes párokat látunk együtt). De mivel annyira félünk az esetleges szakítással járó magánytól (meg persze hogy mit fognak mások gondolni rólunk) így inkább együtt maradunk. Eközben pedig fenn szeretnénk tartani a látszatot önmagunk előtt hogy jól döntöttünk, ő az igazi, és hogy ez a látszat meg legyen megpróbáljuk megváltoztatni a másikat, olyanná formálni ami nekünk tökéletesen megfelelne, csak hogy ne jusson eszünkbe saját megalkuvásunk, menekülésünk a magány elől.

De ez az átformálás nem fog sikerülni: vagy a másik lázadozik ez ellen (teljesen jogosan) vagy ha ő még ehhez is túl tutyimutyi akkor pedig épp ez a tutyimutyiság lesz az ami végérvényesen felszámol bennünk minden illúziót. Így aztán elkezdjük szekálni egymást, felhozva minden kicsi, minket bosszantó dolgot a másikkal kapcsolatban amiről azelőtt nem akartunk tudomást venni pont azért mert nem akartuk elfogadni a másikat úgy ahogy volt. Szóval értetlenkedünk hogy a másik miért olyan amilyen és haragszunk egymásra miközben mi magunk hoztuk magunkat ebbe a helyzetbe amikor összejöttünk, feladva a szerelem lehetőségét.

A többi már ismerős lehet, válóper, gyerektartási és láthatási hercehurca stb. Micsoda jövő...