Miért van az, hogy mindig olyan emberekbe szeretek bele, akiknek nem kellek?

Annyira elszomorít ez a dolog. Ugye volt egy időszakom, amikor úgy voltam vele, hogy jó nem érdekel, hogy annyira nem tetszik az illető, de vannak belső értékei, amik viszont igen, de aztán végül mindig úgy végződtek ezek a kapcsolatok, hogy szakítottam, mert rájöttem, hogy egyszerűen nem vagyok boldog, nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy na ő az én társam, és büszke vagyok rá, hogy vele lehetek. Sokszor inkább csak szégyelltem, hogy az adott emberrel vagyok.

Egyszer voltam eddig életemben igazán szerelmes, akkor volt az, hogy olyannal jöttem össze, aki tényleg baromira, tetszett, és el sem hittem, hogy ez lehetséges, hogy végre olyan emberrel jöhetek össze, aki tényleg iszonyatosan tetszik, aztán persze hamar kiderült, hogy az illető csak unaloműzés gyanánt jött velem össze, és nem azért, mert hasonlóan érzett volna.

Azóta meg úgy döntöttem, hogy hiába a belső szimpátia, hiába nagyon kedves, aranyos, rendes, figyelmes, jólelkű, vicces, elbűvölő, közvetlen, akármilyen az illető, ha nincs meg az az érzés, hogy megőrülök azért, ahogy kinéz, akkor nem látom értelmét annak, hogy összejöjjek vele, mert úgyis tudom, hogy részemről csal időtöltés lenne a kapcsolat, hogy addig se legyek egyedül, de egy idő után úgyis szakítanék, mert úgysem működne, és csak még jobban beletaposnék az illető lelkivilágába, ebből kifolyólag sokkal korrektebbnek tartom, ha már az elején megmondom, hogy figyelj, ebből nem lesz semmi, nagyon kedvellek, szeretek Veled beszélgetni, de nincs meg bennem az a vonzalom.

Ááá borzasztó. Közben meg tudom, hogy rengetegen vannak így ezzel, hogy nem találják azt, akivel el tudnák képzelni. :/

Bocs, hogy ilyen hosszú lettem, lényegében oda akartam kilyukadni, hogy miért ilyen nehéz olyan embert találni, aki nekem is mind külsőre, mind belsőre iszonyatosan bejön, és ugyanígy fordítva is?

Előre is nagyon köszi a válaszokat!