Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha beleszerettem egy nőbe, akinek élettársa van? Történet lent.
Kicsit egyedül vagyok most ezzel a problémámmal, ezért írok ide. Valamivel több mint 1 éve ismerem a lányt. Ő most 25 éves, én 24. Mióta ismerjük egymást, azóta tudom, hogy élettársa van, immár 3 éve vannak együtt, és már tavalyra is tervezték az esküvőjüket, de akkor végül nem jött össze, és úgy néz ki idén sem lesz belőle semmi. Mivel majdnem mindennap találkozunk, és beszélgetünk mindenféléről, folyamatosan képben vagyok, hogy mi történik velük. Tőle tudom, hogy az élettársa az elmúlt három évben már többször is megcsalta, egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem veszi őt semmibe, egyszer miatta töltött a rendőrégen egy egész napot, többször is panaszkodott, hogy nem törődik vele (nem érzi, hogy félti őt, vagy hogy várná őt haza), és egyszer amikor rákérdeztem, hogy nem tart-e attól, hogy elhappolják előle a srácot, azt mondta: "vihetik". Minél többet hallottam ezeket, annál kevésbé tudtam, hogy miért van vele egyáltalán. Azt tudom, hogy a srác jómódú, de nem tudom, ez elegendő indok lehet-e? Ami nagyobb baj, én meg szépen lassan beleszerettem a lányba. Mostmár egyre többször megyek elé, hogy a munkahelyéről esténként együtt menjünk egy darabig hazafelé, ha meglátom egyre sebesebben kezd verni a szívem, alig bírok ki akár egy napot is anélkül, hogy látnám, hallanám, megérinteném őt és még egy csomó érzés kavarog bennem, amit nem is nagyon tudok szavakkal leírni. Szóval, nagyon szerelmes lettem.
Talán már ő is sejt valamit, hiszen amikor beszélgetünk szinte dadogok, néha úgy elpirulok mint egy kiskamasz, de nem tudom, hogy mit tegyek. Várjak, amíg szakítanak esetleg a barátjával? De mi lesz, ha ez nem történik meg? Akkor úgy megy férjhez, hogy nem is tudja, mit érzek iránta? A legnagyobb gondom az, hogy nem tudom, miért van vele mind a mai napig a fentebb leírtak ellenére... Szóval tanácstalan vagyok. De azt hiszem, hogy nem fogom kibírni, hogy be ne valljam az érzéseimet.
Az imént feltett kérdéseimre válaszokat, tanácsokat, tippeket, de akár véleményeket is szívesen fogadok és köszönöm, aki elolvassa ezt az igen hosszúra nyúló történetet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
szia!
biztos, hogy annyira rossz a kapcsolatk?
ha igen, akkor valld be az érzéseid
abból még nem lesz gond
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Ha tényleg ennyit beszélgettek, s a lány ilyen komolyan megossza veled a bánatát, miért nem kérdezed meg tőle egyszerűen, hogy akkor miért van még vele?
Vagy tudod mit! Nem is! Elmondok egy példát...
Volt egy négy éves kapcsolatom (veletek korú vagyok).
Nem ment minden fényesen, pláne az utolsó évben nem.
Volt egy hozzád hasonló srác, akivel nagyon jókat tudtam beszélgetni, neki sírtam el a bajaimat. Soha, még csak fel sem merült bennem, hogy esetleg tesztek is neki. Mert a saját bajaimmal voltam elfoglalva, s jó érzés volt, hogy ő ott van és meghallgat. Egyébként én sem tudom miért húztam addig a dolgot az exemmel, miért nem léptem ki a kapcsolatból.
A lényeg! A srác türelmesen várt és csak hallgatott. Aztán egyszer egy kétértelmű válasszal szolgált. Nem értettem. Mert nem gondoltam, hogy ő most ezt tényleg vallomásnak szánta. De jó esett, s csak nem hagyott nyugodni. Aztán kiderült, hogy hozzád hasonlóan benne is más érzések vannak már. Ez bátorságot adott. Szakítottam az exemmel, s azóta együtt vagyunk! 2 éve!
De ami a legfontosabb, kivárta amíg én választom őt!
Én azt gondolom, ha valami konkrétabbal szolgálsz a lánynak, mint a dadogás, vagy az elpirulás, akkor lehet felnyitod az ő szemét is. Persze nem azt mondom, hogy rohand le!
Két dolog történhet, kikosaraz, de akkor nem emészted magad tovább...
Vagy rájön, amire én is...
Abból amit leírtál, annak a kapcsolatnak amiben ő most van nincs sok jövője, de ezt neki kell eldöntenie, te csak egy alternatívával szolgálhatsz.
Bocsi a hosszas választ, remélem valamit segít!
kíváncsi leszek mire jutottatok, ha gondolod írd majd meg...
Ugyan, sőt, én köszönöm ezt a kimerítő választ és hogy ennyi időt szántál rá. És igazad van: ha visszautasít akkor legalább vége a bizonytalanságnak, ha nem, akkor meg...
Tényleg nagyon köszönöm, hasonlít a két történet, remélem, végeredményében is...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!