Szeritnetek az ember teljesen őszinte lehet a párjával? Odaadhatja magát neki érzelmileg? Mi a véleményetek?

Én mindig is úgy gondoltam, hogy egy párkapcsolat alapja a lelki közelség és vonzalom kéne, hogy legyen. Előbbi azt jelenti, hogy a másik beszélhet nekünk a problémáiról, érzéseiről, nem érzi azt, hogy "jónak" kell lennie, hanem meri önmagát adni. Utóbbi pedig gondolom egyértelmű.

Szerintem úgy nem lehet szeretni valakit, hogy ne tudnánk a "rossz" dolgairól, hiszen a negatívumok is az egyéniségünk részei, akár tetszik akár nem. Úgy könnyű szeretni valakit, ha az csak a jó oldalát mutatja, de ez valójában nem szeretet, mert ahogy írtam, a személyiség nem csak jó dolgokból áll. Sok helyen, köztük ezen az oldalon is olvastam olyan véleményeket, hogy az ember a párjával nem lehet teljesen őszinte, mert önmagát nem adhatja oda, arra ott vannak a barátok meg stb, és nem értem, hogy miért tesznek ilyen különbséget ezek között. A barátság egy ugyanolyan emberi kapcsolat, mint a párkapcsolat, csak utóbbi intimebb és testiség is szerepet kap benne. Miért gondolják hát sokan, hogy a párunkal nem szabadna annyira nyíltnak, egyenesnek lenni? Ennyire önbizalomhiányosak az emberek, vagy maguk sem értik?

Eddig két barátnőm volt, egyik sem volt "tökéletes", mert hisztiztek, önzőek voltak, hülye megnyilvánulásaik voltak, de mégis elfogadtam és szerettem őket. Mindig érdekelt, hogy hogy vannak, hogy érzik magukat a világban, mi a véleményük xy dologról stb. Sokat lelkiztem velük, megköszönték, hogy nekem magukat adhatják és nem csak akkor vagyok kíváncsi rájuk, ha jó a kedvük, hanem akkor is, ha problémáik és bizonytalanságaik vannak. És mégis, szakítás után mindegyiktől megkaptam, hogy hülye gondolkodás az, hogy a párjával őszinte az ember, meg, hogy ugye én sem gondolom komolyan.

Kíváncsi lennék mások véleményére a témában.