Hogy lehet egy felnőtt férfi ennyire infantilis?! Én gondolok túl sokat a férfiakról, vagy ez tényleg durva?

9 hónapja együtt 4 hónapja együtt élünk én 23/L, Ő 28/F, egyre gyakoribbak a problémák. Én hülye, már 2-3 hónapja nyelek, mert a feszültségének tudtam be. Mikor hazajött, feszült volt, munka, kollégák, sokan voltak a villamoson(?! - ki idegesíti ezen fel magát?!), stb. majd' minden estére volt valami. Aztán persze kell neki a magány, a gép előtt gubbadás. Jó pár akartam lenni, megadtam neki a szabadságot.

Eredmény? Néha alig beszélünk. Mikor jó egy hónapja beteg voltam, alig nézett rám, komolyan 5 lépés távolságot tartott, nehogy elkapja. Majd 2 hét múlva, mikor túl voltam rajta és mertem kezdeményezni szexuális téren, benne volt, majd utána: "nekem mi a véleményem arról, hogy még krákogok, de attól szexeltünk, azt akarom hogy elkapja?"

Ehhez a hülye viselkedéshez jön még, hogy idegesíti ha eszek(?!), gépelek, krákogok - mikor ő már hetek óta köhög úgy, hogy éjjel aludni tudok és feddően ránézek (merthogy én mindig megkaptam a szúrós megjegyzéseket...), idegesen az a válasz hogy "nem tehet ellene, majd elmúlik". Szex szinte nuku, én kezdeményezek néha, akkor is ált. neki jó.

A hisztijeiről már nem is nagyon merek írni. Képes duzzogni napokig, mikor én már normális hangon próbálok hozzá szólni, akkor is vagy duzzogva beszél hozzám, vagy mint egy hülyéhez. Persze emellett állítja, ő "túl van a dolgon".

Múltkor nem bírtam tovább, meg akartam vele beszélni. Elmondtam (előrebocsátva külön, hogy ezek nem szemrehányások), hogy neki is jobbat tenne, ha nem idegesítené fel magát MINDEN apró hülyeségen, ha többet beszélgetnénk, lenne egy kicsit több szex, visszavenne ebből hogy ha hangot adok ki, az neki nem tetszik. Mindezt normálisan, óvatosan fogalmaztam meg. Válasz: "látom akkor ez most csak a szemrehányásról szól, hogy te vagy a sérthetetlen mártír, én meg a rossz, sz*r ember!"

Aztán a mártír duma még ment sokáig, míg el nem vágtam a dolgot.

Képtelen magába nézni és a hibáit felismerni, vagy a komplexusaival szembenézni. Ugyanakkor nem bírja, ha vele ugyanazokat az idejesítő játszmákat eljátsszák, mint amit ő! (A mártírságot ő is nyomja nagyban, pl. kitakarít, nem enged semmihez hozzákezdenem amit ált. én csinálok, és később a szememre veti)

Ha nem jópofizok vele viszont még jobban magába fordul, úgy összességében mindig neki áll feljebb.

Nekem magasak az elvárásaim? Minden férfi ilyen lenne? Édesanyám szerint másban is találnék hasonló/rosszabb hibát, és jobban kéne alkalmazkodnom. De mikor már annyiszor alázott meg szóban ("ha így gondolod, nagyon tudlak sajnálni!", "én már nem tudok veled mit kezdeni!" stb.), nem akar kommunikálni, kompromisszumra jutni, lassan nem bírom már tovább.