Egyszerűen nem tudom elfelejteni. Miért?

az nagyon nem segít rajtad, ha állandó kapcsolatban vagytok. mindig előjönnek az érzések, szóval vagy teljesen meg kellene szüntetni minden kapcsolatot, de úgy, hogy mondani neki is, hogy ne keressen, vagy közelebb költözni, és boldogan élni vele, mert ez felemészt téged teljesen.

mi 250 km-re élünk egymástól a barátommal, és már másfél éve együtt vagyunk. sosem volt senkivel ilyen jó, mint vele, el sem tudom képzelni nélküle az életem. amint tehetem, költözök Pestre, hogy legalább egy városban éljünk, mert már én sem bírom sokáig. úgy látom egyébként, hogy a férfiak nehezebben viselik a ritka találkozást (gondolom a szex miatt).

Minden csak rajtad múlik.

Én elengedtem életem nagy Ő-jét. Megbántam 100 szor. Ő összejött mással azóta 2gyereke családja van... A jó viszony megmaradt továbbra is közöttünk aminek az lett a vége hogy pár üveg ital elfogyasztása után elsírtuk egymásnak hogy mennyire szeretjük egymást.

Szerintem ez az a pont ahol nem lehet mit csinálni.

Amíg tehetsz valamit ha tudsz tegyél. (szard le ki mit gondol)

Ha nem tudsz már mit tenni akkor meg már minek idegesíted magad.

Ha nagyon felzaklat a jelenléte kerüld el és ne beszélj vele ne üzengessen ne keressen meg.

Így könnyebb hidd el. Én az exem nélkül mikor nem bírtam már akkor mindíg látni szerettem volna. Eltelt pár év(4) és azóta örülök ha nem futok vele össze.

-Nem azért mert nemszeretem ,hanem mert nem zaklat fel nem jut eszembe múlt és már van olyan is hogy nem gondolok rá 2-3 napig amikor emberibben érzem magam.

Szóval azt akarom kihámozni ebből hogy ne gondolj a múltra élj a jövőnek.

Jajj szegénykém :(

Én is ugyan ezt érzem csak engem dobtak egy új fiú miatt :(

Szerintem ha nagyon szereted akkor minden hétvégén utazz le hozzá vonattal(Spórolj erre) Egyik héten ő jöhetne fel egyiken meg te mehetnél le:) És ott aludhatnátok egymásnál,biztos meglehetne oldani.

Én tudom mit érzel mivel velem is volt ilyen

Nyáron összejöttem egy Svéd lánnyal a Balatonon és halálosan beleszerettem és ő is belém :(

3 hetet voltak itt,nagyon sokat voltunk együtt,nagy szerelem volt,aztán elmentek,én heteket sírtam de most már nem nagyon érdekel mert azóta volt barátnőm aki nem rég szakított velem...

Eltelt azóta 2 hónap de én nem bírok aludni soha ,álmatlanság gyötör azóta,nagyon hiányzik de már új fiúja van,hiába nem találkozunk belehalok,hogy nem lehetünk együtt,talán már nem is vagyok szerelmes belé csak a ragaszkodás van bennem de az nagyon,de nézem facen és nagoyn jó csajszi még mindig :(

Igazából nemtudom mi a megoldás :( Én magam sem tudom,én is szenvedek de nagyon-nagyon

20/F

NE HAGYD VESZNI!!!!!!

Elmesélem az én sztorimat..16 évesek voltunk, mint vihar a nyári estén, úgy robbant be az életembe Ő!! Tökéletes volt minden, halálosan nagy szerelem lett belőle..igen 16 évesen, így 10 év távlatából ezt már kijelenthetem! Egymásért éltünk, mint a levegő, olyanok voltunk egymásnak...aztán jött a nyár, máshol laktunk, neki pedig duruzsoltak a fülébe a "haverok", hogy fiatal még, blablabla...hallgatott rájuk, szakított velem...összetörtem, hetekig zokogtam..neki sem kellett sok idő, rájött, hogy baromi nagy butaságot csinált, de nem mert keresni...aztán ahogy enyhült a fájdalom, összejöttem egy másik fiúval..nem volt ugyanaz, de ha már NEKI nem kellek, miért ne? Éldegéltem, ha nem is boldogan, de nyugodtan, aztán megint összesodort minket az élet, sírtunk egymásnak, a nagy szerelemtől, hogy még mindig lobog, mindig ég...egy évig minden áldott nap keresett, hívott, várt rám ugyanott, de én balga a saját hülyeségem miatt nem mertem visszafogadni..aztán messze költöztem..további egy évig minden nap hívott..aztán koptak a hívások, néha egy-egy e-mail jött, semmi interaktív...aztán eltelt rengeteg idő, mindn évben, mikor jött az "évfordulónk" ideje, kezdtem megzakkanni..de aztán túléltem, férjhez mentem ahhoz a másikhoz, nyáron megszületett a kislányunk...aztán berobbant ismét ő, ráadásul olyan jól időzítve, hogy pont az "évfordulón"..gondoltuk, eltelt már 10 év, vagyunk annyira felnőttek, tudjuk kezelni a helyzetet, találkozhatunk...ő megnézte a kislányom, beszélgettünk, sétáltunk, idilli volt a kép..aztán jött a fekete leves..4 napig enni sem tudtam, és nem tudtam mi a baj..akkor jött az üzenet: szeretlek...és ekkor eltört bennem valami, amit az évek alatt gondosan építettem fel magamban, és csak potyogtak a könnyeim, és hullámoztak az érzéseim..találkoztunk megint, az éj leple alatt, ketteben, most már egészen máshogy, és azóta nincs nyugodt percem, mert tudom, hogy még mindig őt szeretem, gyötör a lelkiismeret, hiszen bántom azt az embert, aki nem érdemli meg...nem tudom mit tegyek, össze vagyok zavarodva..mennék is és nem is...

úgyhogy én azt mondom neked, hogy az IDŐ SEMMIN NEM VÁLTOZTAT!! Évekig hittem azt, hogy majd az idő segít, csalódnom kellett!! Ha szereted, ne hagyd menni, ne csináld végig azt a kálváriát, amibe én keveredtem! Éld meg a szerelmet, ne folytsd el!! Bocs, ha kicsit hosszú lettem, de el akartam mondani a saját történetem, hátha így kinyílik a szemed...a legjobbakat kívánom!