Mi okozhatja ezt a furcsa érzést?

3 éve vagyok a barátommal, 20 évesek vagyunk mindketten. Egy ideje (2-3hónapja), ahogy mindketten főiskolára kerültünk (egy helyre, nem találkozunk kevesebbet), úgy érzem hogy szívesen fogadnám más fiúk közeledését, testi vonzalmat érzek néha ideig-óráig mások iránt, sőt van egy ember, aki kifejezetten tetszik és sok időt töltünk együtt, mert szaktársam. Nagyon jóban vagyunk, igazi barátok, megöleljük egymást, és mindent megbeszélünk, közben érzem a szikrát az ő részéről is, de sosem merült föl hogy több legyen, se beszéd szinten, sem jeleket nem adunk egymásnak, serintem csak érezzük a szikrát és kész. Emberek vagyunk nem állatok, elnyomjuk ennyi. másrészt sokat gondolok arra a fiúra akibe 8 évig szerelems voltam és soha nem jártunk együtt, csak se veled-se nélküled kapcsolatban húztuk egymás idegeit meg néha csókolóztunk. Mostanában sokat beszélünk, szintén csak mint barátok, de néha felmerül bennem hogy mi lenne ha több lenne köztünk ezzel vagy azzal a fiúval. A barátomat sosem csaltam meg, ő az első komoly kapcsolatom és szexuális téren is első, és nem tudnék még csak csókolózni sem más fiúval, volt már rá lehetőségem, de nem az én műfajom, ezek csak goondolati szinten foglalkoztatnak.

Mégis, amikor nemrégiben összevesztünk a barátommal, és nem beszéltünk másfél napig, mert a levegőben lógott a szakítás lehetősége (egy nagyon béna hülyeségen vesztünk össze részegen), úgy éreztem hogy ha elvesztem, rá sem tudok nézni senkire, és nem érdekel senki, hirtelen undorodni kezdtem mindenkitől, és csak azt akartam hogy kibéküljünk. Az említett másik két fiúval is beszéglettem közben, de csak a tanácsukat kértem ki hogy mit kéne tennem hogy megoldódjon a helyzet. eszembe sem jutott volna lecserélni bármelyikükre is a barátomat. (Egyébként kibékültünk.)

Miért kavaroghatnak bennem ilyen fura dolgok? Talán így fiatalon, 20 évesen még élnem kellene inkább, és nem lekötnöm magam? Egyébként belegondoltam abba, hogy mi lenne, ha összejönnék mással, végigpörgettem az egész szitut. Az első egy hónap biztos vagány lenne, de idegem és türelmem nem lenne másik családba, baráti körbe beilleszkedni, problémákat megoldani, hibákat felfedezni-elfogadni-stb.stb... és valószínű nem is menne... eléggé nehéz természetem van, és a barátomnak is, és úgy érzem azt, hogy a kezdeti fellángolás és tűz után is megmaradjon a békés összetartás és a szerelem/szeretet/szenvedély, meg h számítsunk egymásra, azt csak vele tudom elérni, más fiúval nem tudnám, és ami a legfontosabb, hogy nem is akarom. Azokhoz csak ösztönök fűznek. Az egyik az újdonság varázsa, a másik pedig épp ellenkezőleg, a múlt emlékei miatt. Hogyan tudnám ezeket elnyomni magamban?