A páromnak van egy nagyon rossz tulajdonsága. Leírnátok a véleményeteket azzal kapcsolatban, hogy mennyire kell toleránsnak lennem?

Ő 23/F, és 20/l.

Lassan másfél éve vagyunk együtt, nagyon erős a kapcsolat, tényleg szeretjük egymást. Sokat teszünk egymásért, messze lakunk még egymástól, de egy kollégiumi szobában lakunk már, és később is együtt tervezzük az életünket.

Mindketten komolyabbak vagyunk, nem az a minden hétvégén bulizós, lerészegedős, csajozós-pasizós emberek.

Nagyon egymásra találtunk, első kapcsolat mindkettőnknek. Olyan szinten vagyunk, hogy mialatt én fésülködöm, ő bejön elvégezni a nagyobbik dolgát. :D Teljesen el tudjuk engedni magunkat egymással.

Az a baj, hogy ő olyan, hogy ha egy nehezebb élethelyzetben ingerült, feszült, akkor iszonyatosan irritáló stílust tud felvenni. Nem is értem a mai napig, hogy hogy tud ilyen lenni, mikor egy jó szándékú, rendes gyerek. A szülei is mondták ezt nekem, hogy velük is nagyon bunkó tud lenni (nem én hoztam fel a témát). És hogy változott sokat, mióta velem van, de még nem tudta levetkőzni teljesen ezt a tulajdonságát. Pár nap múlva államvizsgája lesz, ilyenkor ő olyan, hogy akár azért is rám tud förmedni bántó, bunkó stílusban, ha figyelmes akarok lenni vele, vagy ha középen nyomtam meg a fogkrémes tubust. Minden ok nélkül nagyon bántóan tud beszélni. Soha nem becsmérel, nem mond rám semmit, csak az a stílus...nem tudom jobban elmondani, de azzal a stílussal rúgni lehet. Olyan szinten türelmetlen, ideges, hogy már nem lehet elviselni. Egyébként is valamilyen szinten ideggyenge, értelmetlen dolgokon tud ideges lenni, pl. híradó nézése közben tud 1000rel bepörögni.

Vagy ha látja, hogy a főút mellet el van dobva egy papírzsebkendő. Olyan szinten fel tudja tuningolni magát, így élni nem lehet. Nap nem telt még úgy el, hogy ne idegeskedett volna valamin, illetve hogy ne lett volna téma a politika...De még hogy...

Nem arról van szó, mert teljesen egyet értek vele, ugyanaz a véleményem, mint neki. De minden egyes áldott nap ez megy, hogy milyen ez az ország, itt nem lehet élni, úgy bele lovalta magát ebbe, hogy el sem hiszitek...

Meghallgatom, meg elmondom a véleményemet, tudja, meg igazat is ad nekem abban, hogy ő túl drasztikus. Mondtam neki hogy próbálja nem észre venni ezeket a dolgokat, csak egy bizonyos szintig. És ráadásul nagyon affektálós stílusban adja elő.

Ez az én dilemmám, hogy igaz, hogy én nem tehetek róla, hogy mindjárt államvizsga, de rajtam tölti ki a dühét. Mindig megbánt ilyenkor, nagyon rossz érzésem van. Pedig még én segítettem neki kidolgozni a tételeit. Bocsánatot is kér utána mindig, meg hogy nem akar elveszíteni, beismeri, hogy ez hiba benne. Viszont nagyon ritka fiú. Nagyon megbízható, korrekt, nem foglalkozik más lányokkal, mindig idejét velem akarja tölteni, több 100 km-t utazik, hogy találkozhassunk. Mindezekkel ellentétben nagyon kedves velem, minden nap udvarol, dicsér még másfél év után is, hogy milyen szépnek, jónak talál, tényleg látszik, hogy oda van értem. Úgy gondoskodik rólam, mint a családom, az egészségem, az iskola felől is. Mindenben mellettem áll, szépen beszél velem (mikor nincs izgulós időszaka)...

Szóval ez ritka, hogy ennyire bunkó legyen, de mindegy egyes élethelyzetben ez van, ami feszültséggel jár. De mellette ott van, hogy milyenek a mai fiúk többsége...csajoznak, nagyszájúak, isznak, és sorolhatnám. Ő meg körbe udvarol, mint valami nem is tudom, királynőt. Senki se tökéletes, neki ez a hibája. Csak az a gond, hogy én meg érzékeny vagyok.

Mit gondoltok, hogy kéne hozzá állnom ehhez a dologhoz?

20/l