Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kit választanátok diplomaosztóra?
A párom idén fog diplomázni és két embert válaszhat akik a "díszterembe" ott lehetnek.
Az egyik biztos hogy az anyukája, de másik embernek még két lehetséges jelöltje is lehetne az én szemszögemből nézve.
Az egyik lehetnék én mint a barátnője hisz már 3 éve az vagyok.
A másik pedig a nevelő apja ki 11 éves korától "neveli" őt.
Néha úgy érzem én érdemelném meg, a másik pillanatba meg úgy hogy a nevelő apa.
Olykor számítok arra hogy még is én leszek a szerencsés, de úgy érzem hogy erre még sincs nagy lehetőségem, hisz ott van az anyuka, aki igen csak megmondja a magáét a párjának hogy azt probálja meg hogy nem jön el bla-bla.
Úgy érzem hogy a "békesség" kedvéért talán még is úgy lenne a helyesebb ha átengedném azt az élményt, ami úgye az embernek az életében nincs sok.
A hétvégén kicsit beszélt a párom arról hogy hány embert hív meg és ekkor rákérdeztem finoman hogy a díszterembe kiket választott, s azt mondta hogy az anyukáját meg a nevelőapját.
Kicsit rosszul esett.
Vagy így a helyes?
Ti hogyan döntenétek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nehéz kérdés... Nem tudom, hogy döntenék, de elhiszem, hogy rosszul esett, hogy nem Téged választott. Másrészről, a nevelőapja 11 éves korától neveli őt, több időt töltött vele, mint te. Ne értsd félre, ez nem ellened szól, és gondolom neki is nehéz döntés volt, de azt hiszem én is a nevelőapámat választanám. Anyum pedig alap.
De mi ez, hogy csak két ember mehet be a díszterembe? Ilyet még nem is hallotam :o
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Valahol én is tudom hogy így a helyes, hogy a nevelő apa menjen be, és tudom hogy nem ellenem szól.
Utána lesz buli, azon biztos hogy ott leszek.
A díszterem kicsi és csak ezért mehet be két hozzátartozó, de nekik is jegyük lesz.
Bár én nem hiszem, hogy nyilván fogják tartani, hogy ki hova is tartozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!