Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom sosem kér bocsánatot és sosem érzi úgy, hogy ki kellene engesztelnie bármiért is. Fordítva viszont elvárja. Mit tegyek?
Elég sértődős fajta (ahogyan én is), és sok minden rosszul esik neki, amit én egyáltalán nem úgy gondolok, ahogy ő leveszi. Ez fordítva is igaz, csakhogy ha ő sértődik meg, én elmondom, hogy ne haragudjon, nem úgy értettem, stb. Általában még duzzog egy ideig, aztán azt mondja nagy kegyesen, hogy majd ha találkozunk, kiengesztelhetem. Bezzeg, ha nekem esik rosszul valami... annyit mond, hogy bocs, akkor szia. Meg hogy az baj, ha nem éreztem vagy nem tudom, hogy ő ezt nem komolyan gondolja. Pedig néha nekem is jól esne, ha ő engesztelne ki, és nem ő sértődne meg még azon is, hogy én megsértődtem. Mit tehetnék? Fogadjam el így és mosolyogjak azon is ami rosszul esik?
20L, 24F
Mi is pont így vagyunk.
Mikor mondom neki, hogy most semmi jogod megsértődni, akkor ezen sértődik meg, szóval nem ez a helyes megoldás.
Egy 24 éves pasi személyiségén már változtatni nem lehet, legfeljebb egy kicsit felnyitni a szemét.
Én azt csináltam, hogy átvettem a módszerét. NEM kértem bocsánatot, amikor tudtam, hogy már megint hisztizik, hanem hagytam, hogy rájöjjön magától, mennyire gyerekesen viselkedik. Eltelt pár óra "nem szólunk egymáshoz", de végül nekem lett igazam.
És én is kimutatom, ha valami bánt, de semmiképp nem megyek el a hisztiig.
22L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!