Mukodhet szerelem 2000 km-rol?

Kikoltoztem Angliába és egy héttel az érkezésem után az egyik régi ismerosom kozolte velem, hogy tetszem neki. Furcsáltam, a hirtelen kozlést mivel 9 év van kozottunk és évek óta ismerjuk egymást, bár nem túl jól. Végulis elkezdtunk beszélgetni. Egyre tobbet és tobbet beszélgettunk, megismertuk a másikat. Aztán fellobbant az a bizonyos láng, amit jobb esetben szerelemnek hívunk. A gond csak az, hogy nem túl surun tudok hazamenni, mivel jelenleg nincs munkahelyem, de úgy érzem, hogy hozzá tartozom és senki más nem kell nekem. O is így érez, bár voltak gondok. Sokszor legyozte a józan ész az érzéseinket és úgy dontottunk, hogy inkább hanyagoljuk a másikat, de aztán valahogy megint osszekeveredtunk. Teltek múltak a hónapok és úgy alakult, hogy hazatudok menni, A hazajutás mindig is problémás volt, mert sokszor megígértem, hogy hazamegyek, még azt is felajánlotta, hogy kifizeti az utat, amit persze nem fogadtam el. A lényeg, hogy ígérgettem a találkozást a hazajutás reményében, de nem jott ossze. Egyszer mikor már biztos volt a hazajutás, nem hitte el és becsajozott. A szívem majd meg szakadt. Persze megtudtam érteni, hiszen mindenkinek szuksége van egy másik ember kozelségére és szeretetére amit én a távolság miatt csak interneten keresztul tudtam nyújtani és tudom ez kevés volt. Sokáig nem beszéltunk. Ezen nagyon duhos lettem, mert annyi gerinc nem volt benne, hogy kozolje velem, hogy sajnálja, de talált valakit a kozelében. Talán nem lettem volna duhos, talán igen. De végulis elkuldtem a halál fa*ára, mivel annyiba sem vett, hogy kozolje velem, vagy egyáltalán beszéljen velem. Ezt nem bírtam elviselni a legjobban. Hogy akármennyit írhattam neki, semmi válasz. Végul mikor hazajutottam és megláttam egybol hátra arc és menekultem volna ki a helyiségbol, ha nem lett volna ott egy jó barátom és világosított fel, hogy attól még, hogy O ott van, nekem nem kell elmennem. Nehéz volt ennyi ido után életed szerelmét látni, mikor tudod, hogy nem lehet a tiéd. A poén csak ott volt, hogy akkor már szakítottak a drága holgyeménnyel, mert kiderult, hogy annyira illenek ossze mint szoke no és az intelligencia, csakhát errol én nem tudtam.

Vegulis interneten keresztul rá két napra bocsánatot kértem tole, amiért olyan rondán elkuldtem, mert nem volt jogos. Nem számítottam rá, hogy bármilyen választ is kapok rá, azt hittem megint csak hulyét csinálok magamból, de nem. Válaszolt. Ráadásul nem is akármit. Találkozni akart. Erre megláttam, hogy már egyedulálló. Majd kiugrottam a borombol oromomben. Tudtam végig, hogy o már az enyém. Osszejottunk. Boldog vagyok. A boldogságom sajnos nem lehet teljes, hiszen vissza kellett jonnom Angliába, csak kevés ideig lehettem otthon. De még mindig egyutt vagyunk. Vele akarom leélni az életemet. De persze ilyen eset után az ember fejében ott a bogár, hogy mivan ha újra megtorténik? Mivan ha újra talál valaki mást. Akármit hazudhat nekem, hiszen úgysem tudom meg ilyen messzirol. Vagy ha mégis, úgysem tudok semmit sem tenni. Nagyon szeretem és bármit megtennék érte. Sokszor úgy érzem, hogy talán nem is igaz az amit mond, Hogy én vagyok a mindene. Hogyan tudnék benne megbízni újra? Mindenemet nekiadtam volna. Bárki lettem volna érte. Mit tegyek?