Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A pasik miért hiszik azt, hogy nekik mindig igazuk van, bármit megtehetnek és ők tökéletesek?
Figyelt kérdés
Lassan egy éve komoly kapcsolatban élek. Amikor összejöttünk, mondta nekem a párom, hogy az előző barátnői mindig problémáztak azon hogy ő nem tud együtt érezni és bocsánatot kérni. Én akkor úgy gondoltam, hogy ez engem biztosan nem fog zavarni, hisz úgy sem fogunk annyira összeveszni. Ehhez nagyjából tartjuk is magunkat, keveset veszekedünk. Viszont ha mégis, és általában ő csinál valami bakit, vagy ő bunkó, és én ezt szóváteszem, akkor megkapom hogy pattogok, hisztizek, és hozzám vágja azt a kérdést, hogy "befejezted"? Ha valami lelki bajom van akkor pedig sosem támogat, nem próbál megvigasztalni, nem is érdekli igazán, ebből kifolyólag szinte soha nem problémázok neki semmin. Inkább magamban tartom, vagy megbeszélem a legjobb barátommal. És amikor egyszer mégis megengedem magamnak hogy szóvá tegyem a hibáját, akkor én vagyok a világ legszemetebb embere. Ez miért van?2011. dec. 30. 17:33
1/15 anonim válasza:
most őszintén? nemtökmind1 miért van, ha még mindig vele vagy?
2/15 anonim válasza:
A pasid egy ostoba bunkó f*sz, azért! Te meg egy hülye p*csa vagy, ha azt hiszed, hogy minden pasi ilyen!
3/15 anonim válasza:
Tévedés a pasik nem tökéletesek... hiányzik belőlük a hiba ^^
4/15 anonim válasza:
Az első hozzászólással értek egyet! Teljesen mindegy, hogy mi az oka, hisz még mindig vele vagy. Pont.
5/15 anonim válasza:
minden pasinak a péniszébe van ez programozva, ezért
6/15 anonim válasza:
Tévedés valami pont attól tökéletes, hogy hibátlan! De senki sem hibátlan!
7/15 anonim válasza:
Kérlek szépen azért, mert mindig mindenben igazunk van, bármit megtehetünk és tökéletesek vagyunk!
8/15 anonim válasza:
Akkor van igazunk, amikor a másik hagyja. De komolyan.
9/15 cynic válasza:
mert megtehetjük.
egyébként ez miért probléma? ha egy nyalizó kis nyomi lenne, már rég dobtad volna a f.szba...
10/15 anonim válasza:
Egy pasinak mindig igaza van, a nő azért nő, hogy kihordja a gyermekeinket és eltűrje a hülyeségeinket. Ha nem tetszik, akkor megszöksz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!