A "sors keze" lehet? Mit gondoltok az alábbiakról?

Minél idősebb leszek, annál inkább hiszek a sorsszerű dolgokban. Volt az évek során néhány furcsaság a szerelmi életemben, amivel a mai este is szembetalálkoztam, erről kérném a véleményeteket. Leszögezném, hogy van párom, bár sosem volt meg az igazi tűz köztünk, de jó a kapcsolatunk.

A kérdésem ihletője egy régi barát, akivel 16 évesen ismerkedtem meg. Fél-1 évnyi barátság után beleszerettem, ő is velem akart lenni (ő akkor 20 éves volt). Miatta otthagytam az akkori 1 éves kapcsolatom. A srác a végén mégis egy (később kiderült) hazugsággal lerázott... később többször próbálkozott újra nálam, de nekem mindig más pasim volt, meg hát csalódtam is benne, bár vég "jóbarátok" maradtunk, legfőbb bizalmasom volt, mindig is egy húron pendültünk, de pasiként nem fogadtam már el sosem az átverése miatt. Aztán egyszer úgy alakult, hogy valamiért mégis összejöttem vele, de csak 2 hétig tartott... Utána meg is szakadt a kapcsolat, mindketten egyetemre mentünk más városba. Csak nemrég jutott eszembe, mennyire jó is volt vele, mennyit tudtunk együtt nevetni, hogy ő az egyetlen ember, akivel érezhettem, egy húron pendülünk. Az utóbbi hetekben sokszor eszembe jutott ő, erre ma, másfél év szünet után (azóta nem beszéltünk) felhívott... Felveszem a telefont, erre megkérdezi, hogy a közelünkben hol van az aktuális buli, mert a haverjaival nem találják a helyet. Semmi "hogy vagy" vagy "kijössz-e egyet" vagy valami. Rosszul esett, bár kedves maradtam, de azóta is a hideg ráz a hangjától.

Ez a tipikus példa, ez ihlette a kérdésem. Az évek során akárkit tartottam számomra a nekem való pasinak, bár mindenkit megkapok a sorstól (pl a mostani barátom után is tiniként sokáig sóvárogtam titokban, aztán 4 évvel később egyszer csak véletlenül megkeresett), volt több ilyen srác az életemben, hogy csak rá kellett néznem, és a sorstól megkaptam, azonban az álom mindig hamar szertefoszlott. A számomra tökéletes külsejű, igazi férfias férfi alkoholista volt és megcsalt, a legnagyobb szerelmem elhagyott, még akiket buliban szemeltem ki, isteni pasikat, őket is megkaptam, de őket meg csak 1-2 buli erejére, szórakozni (persze mikor szingli voltam). A sors mindig úgy forgatta a lapokat, hogy kiderült, nem nekem való az a pasi és tovább kell állnom. És most arról meg, akit régen szinte lelki társamnak tartottam, kiderül, hogy az sem érdekli, élek-e még (nyáron is találkoztunk a munkahelyén, akkor meg csak a tipikus sármjával mosolygott rám végig, de semmi egyéb…).

Pont akkor jön a csalódás, mikor a leginkább reménykedem (reméltem az utóbbi hetekben, hogy egyszer még az utamba sodorja őt az élet, ha más nem, barátként, mert nagyon szerettem őt és már rájöttem, hogy ő is érzett rég valamit, csak túl büszke ember, ráadásul kiderült az évek során, hogy ugyanolyan, mint én, hogy mindketten ugyanolyan kitartóan harcolunk a céljaink eléréséért, ami miatt megerősödött bennem az, hogy ő a leginkább hozzám való). Erre pont ma hív fel, de pofáraesés... már semmi nincs abból, ami rég volt, még a barátság sem.

Mit gondoltok, ez lehet a sors keze? Lehet azért ér mindig a csalódás az "álompasikban”, hogy megtanuljam, az adott illető mégsem olyan, amilyennek eleinte látszott? Illetve, hogy egy álompasi sem igazi? Vagy lehet, hogy valakivel csak nem érkezett el a mi időnk (ahogy a mostani párommal is csak 4 év után jött el a mi időnk)?

Mit gondoltok a fent leírtakról? Esetleg hasonló tapasztalatok?

Elnézést, hogy ilyen hosszú lett.

20/L