Melyiket válasszam, mielőtt késő lesz?

Nem tudok választani két férfi közül, és lassan beleőrülök, nem bírok kilenc hónapja aludni, enni, nyugtatókat szedek ahhoz, hogy egyáltalán fel bírjak kelni reggel. Márciusban szakítottam életem első szerelmével (most 28 évesek vagyunk), azért, mert megcsalt, de valójában én is jócskán hibás voltam az egészben, hosszú ideje éreztem valamit a legjobb barátom iránt, csak sosem mertem magamon kívül bevallani másnak, és sosem tudtam volna odáig jutni, mint a párom. Pár héttel a szakításunk után beteljesült a szerelem a baráttal, nagyon boldog voltam, de fogalmam sincs, valóban a szerelem miatt, vagy, mert a szakítás után jó volt azt érezni, hogy így szeretnek. Abban a pillanatban viszont, hogy megtudta a dolgot, visszajött az ex. Azt mondtam neki, ha be tudja bizonyítani, hogy bízhatok benne, és tényleg szeret, lehet még esélye a dolognak. Találkoztunk jó párszor ez idő alatt, újra közel éreztük egymást a másikhoz, viszont ő időközben végig randizgatott, miközben azt mondta, egyedül engem akar, és kész küzdeni értem. Amint ezek kiderültek, felerősödtek a rossz érzések, és ismét nem találtunk egymásra. Bár állítja, hogy ezeket mind elkeseredésében tette. De mindig adtam neki új esélyt, nem tudtam soha elengedni, végül, mikor úgy éreztem, lehet újra közös jövőnk, talált magának egy komoly barátnőt. Akkor nagyon meggyűlöltem, az új párom viszont végig mellettem állt, pedig mindenről tudott, mellette újra békét és nyugalmat találtam. Egy idő után azonban újra megkeresett az ex azzal, hogy senkiben nem találja meg azokat az érzéseket, amiket bennem, és szeretne velem lenni. Szakított az új lánnyal, bár nagyon megviselte, és velem akar lenni. Én viszont nem tudom megbántani a jelenlegi páromat, akivel, ha nem is lángoló szerelem, de mély és szeretetteljes kapcsolatunk alakult ki időközben. Ő tényleg szeret, mellette nyugodt és boldog, kiegyensúlyozott életem lenne, amilyenre mindig is vágytam, az életemet is rá merném bízni - komoly kapcsolatot hagyott ott miattam. Nagyon fáj, hogy az elmúlt hónapokban ezt nem értékeltem eléggé, viszont úgy érzem, a fájó dolgok ellenére sem tudom kiszakítani magamból az exet (kilenc évig voltunk együtt), ha nem találkozom vele, és úgy érzem, örökre elveszíthetem, az elviselhetetlen ürességet jelent annak ellenére is, hogy van mellettem más. Az igazság emellett az, hogy az exszel rengeteg közös dolog van bennünk, hasonló életet képzelünk, míg az új kapcsolatban ezen a téren nem minden van rendben. Tudom, hogy az egész játék elég tisztességtelen, és megérdemelném, hogy egyedül maradjak, de csak próbáltam mindig a szívemre hallgatni, és senkit sem megbántani. De ide jutottam, és soha nem hallgattam senkire... Nem tudom, mit csináljak, mielőtt még jobban tönkretennék mindent és mindenkit magam körül.