Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem tudom elfelejteni, de így...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom elfelejteni, de így nem is találkoznék vele. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Szeptember elején találkoztam vele, még józanon, amjd utána átmentünk egy bulihelyre, ott lehet kicsit már nem volt 100%osan önmaga, de én nagyon jól éreztem magam vele. én is ittam. Viszont utána egy héttel komolyan is vette az egészet mindennap beszéltünk stb. majd csak ritkán jelent meg, nagyon ritkán, és mikor én ráirtam, meg ő is rámírt játszott velem, nem vett komolyan, hülyére vett. oylan témákat vetett fel hogy uristen. Pedig azért tetszett meg mert komoly volt és nem tudom egyszerűen nagyon megragadott. Mindenben ellent mond az eddigi idálomnak mégis anniyra megtudott fogni. Van beceneve ami, sok mindenhol feltűnik, a sulija ahova jár mind minden nap hallom. De ha nem is akkor is benne van a fejembe. Mikor elhívott vagy elérhetetlen időpont volt, és iylen buli. mikor meg kettesben előtte olynaokat mondott nekem, addig bőven ráért volna elhívni most viszont erőszakoskodott hogy csak ketten, de én nem mentem el mert hülyére vett szinte za eddigi beszélgetéseink alapján, az elején nem viszont. Viszont az az egy nap mikor még nem is ismertem, sőt most se ismerem. szeptember oktober november és december és még mindig nem tudom elfelejteni.

Mert szavai alapján könnyű prédának vesz le, pedig nagyon nem vagyok az.


2011. dec. 13. 17:54
 1/4 anonim ***** válasza:
kutya legyek, ha értem mi az apám f*szát akarsz
2011. dec. 13. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

1x i találkozásbol nagyon megkedveltem. ő nem vesz komolyan, szinte hülyére vesz

de ezek ellenére is szeretem, csak tudnám hogy miért.

Mindenről ő jut eszembe.

Elhívott, de én nem mentem, mert össze vissza ígérgetett mindent és hülyére vett.

2011. dec. 13. 18:04
 3/4 A kérdező kommentje:
még annyi én 18 lány ő 21 fiú
2011. dec. 13. 18:05
 4/4 anonim ***** válasza:
Mit tegyél? Lakatot a szádra!
2011. dec. 13. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!