Hány évesen kezdtél el barátkozni a gondolattal, hogy valószínűleg nem találod meg a társad?

Szia!

Én 40 éves vagyok, van 2 kislányom, 13 és 11 évesek.

Túl vagyok 2 házasságon,, és rengeteg csalódáson.

A második házasságom 7 éve ért véget, azóta nem volt tartósabb kapcsolatom.

Néha nagyon vágyom egy társra, mert nagyon magányosnak érzem magam. Persze voltak pasijaim, de az egyik dirigálni akart, a másik csak cselédet akart, a harmadik el akarta magát tartatni velem (na nehogymár egyedülálló anyaként 2 gyerekkel még egy pasit is eltartsak csak azért, mert jó vele az ágyban), nem is sorolom tovább, rémes!

Egy ideig reménykedtem, hogy lesz majd nekem is olyan, akivel nem csak 2-3 hetente találkozunk, dehát eddig nem lett. Tudom, még elég fiatal vagyok, és még lehet.

Amikor nagyon magam alatt voltam, a barátaimmal szerveztünk közös programokat, kirándultunk, moziztunk, vagy csak egyszerűen beültünk valahová és csaptunk egy görbe estét.

Legutóbb 1 hónapja volt egy nagy pofára esésem, pedig az a férfi úgy tűnt, hogy komolyan gondolja velem a kapcsolatot... aztán kiderült, hogy mégsem.

Most kicsit megint magam alatt vagyok, de azzal vagyok, de próbálok úgy gondolkodni, hogy Ő nem érdemelt meg engem (az volt a baja, hogy túl nagy az úszógumim - hát ja, van rajtam 20 kiló fölösleg, de vannak nálam nagyobb darab hölgyek is, és mégis van pasijuk).

Elestem, felkelek és megyek tovább. Kicsit nehéz most mosolyogni.

Sokan mondták már, hogy minnél jobban erőlködök azon, hogy legyen végre egy társam, annál kevesebb a valószínűsége, hogy összejön. Mert ők is úgy jártak, hogy amikor már nem gondoltak ilyenekre, hanem találtak maguknak valami új hobbit amivel elfoglalták magukat és jól érezték magukat, akkor derült égből villámcsapásként jött a "lovag". Szóval nekem is valahogy így kéne, csak most még túl friss a seb.

Na, hát irkáltam itt össze minden baromságot, remélem azért a kérdésedre is sikerült valamennyire válaszolni.

Üdv.

Bár én találtam tárat, aki ideális anya, de mégis szólnék.

26 évesen találtam meg, de soha fel se merült, hogy feladjam. Most 35 vagyok.

Nem akarok okoskodni, csak szívesen elmondom a véleményem, ha gondolod, elfogadhatod.

Az alapállással van baj. A legtöbb ember úgy dondolja - úgy látom, te is - hogy a párkapcsolat elsősorban arra való, hogy én boldog legyek. Való erre is, de ha elsősorban ezt nézem, akkor csapdába kerülök.

A társam legtöbbször ugyanis ugyanúgy a maga boldogságát keresi (vagy kényelmét). Olyan embert, akit az ő boldogsága érdekel. Engem ekkor őszintén nem ez érdekel elsősorban hanem a magam boldogsága. Ez visszafelé is érvényes. Az eredmény borítékolható.

Másik alapállásbeli probléma, hogyha kifejezetten társat akar az ember keresni. Ez riasztó a másik nem tagjainak, mert úgy érzik, meg akarják őket fogni. Jó tanácsnak tartom, hogy mondj le a társkeresésről, éld az életed, keress társaságot, légy nyitott az emberek felé, de ne azzal, hogy vajon ő lehet-e a társam. Tudom, hogy ez nehéz. De ha nem így csinálja az ember, könnyen azokkal kerülhetsz össze, akik ezt a te érzelmi éhségedet csak kihasználják saját önző boldogságkeresési vagy kényelmi céjaik kielégítésére.

További csapda, hogy azt gondolja az ember, hogy ha sikerül valakivel közelebbi kapcsolatba kerülni érzelmileg, akkor az annak a jele, hogy a másik alkalmas társnak. Nem igaz! Azt, hogy valaki alkalmas-e társnak (bárki társának), még az érzelmek felkeltődése előtt, hideg fejjel, objektíven kell megítélni. Ehhez a kapcsolat hőfokának semmi köze, sokkal inkább a másik ember erkölcsi tartása, értékrendszere az irányadó. Ha ez nem stimmel, lehetünk bármennyire szerelmesek később, a vége katasztrófa lesz.

Ha megszeretsz valakit (akit előtte alaposan átgondolva választottál ki), és az ő java fontosabbá válik a saját boldogságodnál is, az lesz a nyerő. Ezt a hozzáállást megérzi a másik is, és nagyon meghálálja. Tapasztalat.

Általában csak alkalmi kapcsolataim voltak, ha sikerült egy egy hosszabb kapcsolatot létesítenem a lány mindíg át vert, megcsalt, összetörte a szívem, de soha nem jutott eszembe egyszer sem, hogy feladjam, pedig többször lett volna rá alkalmam. 32 éves vagyok, és úgy érzem most megtaláltam a párom, de ha vele sem sikerül majd a kapcsolat (bár már most más mint az eddigiek) akkor keresgélek tovább, bár tudom, hogy lassan kifutok az apaságból, úgy érzem.

Soha nem szabad feladni.

Hány évesen???

80 évesen még nem kell feladni a keresést: még ilyenkor is lehet társat találni (a mi viszonyaink között. Ahol 120 évig élnek, ott 110 évesen még lehet keresni).